Újabb programot mondott le II. Erzsébet.

Pataki József 2022.05.11. Amiről beszélnek

Újabb programot mondott le II. Erzsébet.

Csaknem hat évtizede először kezdődött II. Erzsébet királynő távollétében az új brit parlamenti évad. A keddi megnyitó ceremónián a 96 esztendős uralkodó legidősebb fia, Károly trónörökös olvasta fel a konzervatív párti brit kormány törvényalkotási programjának főbb pontjait.

Cba - cikk közötti

A királynő - aki 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján - az utóbbi hetekben több hivatalos programját is lemondta, az udvar tájékoztatása szerint időnkénti mozgásproblémák miatt. A Buckingham-palota szóvivője előző este jelentette be, hogy ugyanebből az okból az uralkodó nem lesz jelen az új parlamenti évadnyitány, a State Opening keddi ceremóniáján sem.

A rendezvényt ugyanakkor a hagyományos, színpompás külsőségek közepette tartották, Károly walesi herceg édesanyja képviseletében, a haditengerészet díszegyenruhájában, a parlament felső kamarájában, a Lordok Házában olvasta fel a következő egy évre szóló törvényalkotási programot.

Jelen volt Károly felesége, Kamilla cornwalli hercegnő, valamint a trónörökös és első felesége, a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, Vilmos cambridge-i herceg, aki édesapja után majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hét évtizede alatt - a keddi alkalom előtt - csak kétszer, először 1959-ben, majd 1963-ban maradt távol az új parlamenti évad megnyitását jelző, rendszerint fényűző pompával kísért királynői beszéd, a Queen's Speech ceremóniájától, mivel ezekben az időpontokban két fiatalabb fiával, András, illetve Eduárd herceggel volt várandós.

A keddi, harmadik alkalom volt azonban az első, hogy az uralkodó távollétében nem a lordkancellár - vagyis a korábbi, azóta teljesen átalakított alkotmányos szereposztás alapján a Lordok Háza akkori elnöke -, hanem a trónörökös olvasta fel az új parlamenti évad kormányzati törvényalkotási programját.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Károly herceg régensként hivatalosan is átvette volna az uralkodói feladatköröket. Ezt tükrözte, hogy az általa felolvasott tervezetben a kormányt nem a "kormányom", hanem minden alkalommal az "Őfelsége kormánya" kifejezéssel említette.

Ez egyértelmű és hangsúlyos utalás volt arra, hogy változatlanul II. Erzsébet királynő a teljes jogú brit államfő, és a kormány a parlamenten keresztül továbbra is neki tartozik beszámolással.

Károly trónörökös és Vilmos herceg az Egyesült Királyság majdani uralkodójaként egyaránt államtanácsosi rangot visel, amely feljogosítja őket arra, hogy az uralkodó megbízásából és nevében ellássanak államfői funkciókat, így megnyithatják az új parlamenti évadot is.

Ehhez a királynő külön, egyszeri megbízólevelet állított ki számukra a keddi alkalomra.

A kormány által összeállított, 38 törvénytervezetből álló program hangsúlyos pontjai között szerepel az Európai Uniótól "örökölt" jogszabályok visszavonása vagy átalakítása. Ennek megkönnyítésére a brit kormány külön törvénytervezetet terjeszt az alsóház elé.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból, de továbbra is több ezer olyan jogszabály és szabályozás van érvényben, amely még a brit EU-tagság évtizedei alatt született. A brit kormány azonban több sarkalatos ügyben, mindenekelőtt a bevándorlás szabályozásában már radikális módosításokat hajtott végre.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hihetetlen, de már nyugdíjas korba lépett Bíró Ica

Farkas Márió 2022.07.05.
A 80’és 90’s években nem volt ember, aki ne kapta volna fel a fejét Bíró Icára. Férfiak tömegei dugdosták zsebnaptárjait, magazinokból kitépett képeit feleségeik elől, illetve nem léte...

Járai Máté: újra a helyére került minden a kis életemben

Farkas Márió 2022.07.04.
A Jászai Mari-díjas színész hazatért nyaralásából és ma reggel már az RTL Klub Reggeli című műsorában ébresztette a nézőket a tőle megszokott lendülettel.

Zimány Linda covid parával fesztiválozik

AC News 2022.07.02.
Zimány Linda péntek este tiszteletét tette a Balaton Sound VIP szekciójában. Bár körülzsongták a férfiak, mosolya nem volt az igazi. Az AcNews-nak elárulta, miért feszült be egy kicsit.

Huppsz

Dundika megtalálta a hasonmását

AC News 2022.07.05.
Dundika Instagram posztjában leplezte le ikertestvérét. Természetesen nem szó szerint, de tény, hogy megdöbbentő hasonlóság van a képen szereplő hölgy és az egykori playmate között.  

Before/After: Így néz ki Horváth Éva fiatalon és anyaként

Farkas Márió 2022.07.05.
Éva Instagramján mutatta meg jelenlegi és egykori önmagát, és bár az évek elteltek, tényleg nincs miért szégyenkeznie.

Kiss Endi kalandba bonyolódott

AC News 2022.07.05.
A rock nem futó kaland, egy életre szól, ezt tudja jól a Hooligans dobosa is. Kiss Endi hiába van túl az ötvenen, a kalandok továbbra is  vonzzák.
min-mano
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

AC News

Kedvezményt kért, majd lecsapta az autókereskedőt

AC News 2022.07.05.
Nem így képzeli el egyetlenegy autókereskedő sem a gépjármű eladásához vezető utat. Mentőt kellett hívni a kereskedőhöz.

Alaposan megbüntette a versenyhivatal a Casio termékek hazai nagykereskedőjét

AC News 2022.07.05.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszo...

Nincs vége - 10 414-en érkeztek Ukrajnából hétfőn

AC News 2022.07.05.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5511 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4903-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Sziréna

Szívszorító felvételek - megkezdődött a harc az utolsó csepp vízért az erdőkben

AC News 2022.07.05.
A nagyobb patakok kivételével szinte az összes kis és közepes vízfolyás kiszáradt a Bükk erdeiben, közölte a napokban a Facebook-oldalán a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület.

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, és a közlekedési szabályokra is fittyet hányt a román sofőr

AC News 2022.07.05.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.  

Vádat emeltek a siklóernyőst rosszul mentő parancsnok ellen

AC News 2022.07.04.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja az állami légi jármű parancsnokát, egy...
min-mano
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

Elindult a sertéshúsfogyasztást ösztönző kampány

AC News 2022.07.05.
Idén tizedik alkalommal indította el az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) a sertéshús fogyasztását ösztönző k...

A forint történelmi mélypontra került

AC News 2022.07.05.
Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.    

A mentőből posztolt képet magáról Hoppál Péter kulturális államtitkár

AC News 2022.07.05.
Valószínűleg már túlesett a vakbélműtéten Hoppál Péter kulturális államtitkár, akit mentő vitt el a parlamentből.

Világ

Justin Bieber babázik

AC News 2022.07.05.
Feleségével közösen, egy kedves fotón mutatta meg rajongóinak csöpp unokaöccsét.  

Az EP jóváhagyta az euró horvátországi bevezetését

AC News 2022.07.05.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós parlament kedden.  ...

Kis híján 80 % az infláció Törökországban

AC News 2022.07.05.
Törökországban 24 éves rekordokat döntöget az infláció.
video3a - Kategóriák között
min-mano
Video4a - Kategóriák között

Profil

A magyar hétköznapok inspirálták az india rendező készülő sorozatát

Farkas Márió 2022.07.05.
Tyagi Pallava közel tíz éve választotta ki hazánkat, akkor filmrendezést tanulni érkezett az országba. Iskolái befejezése után Angliába utazott, ám visszahúzta a szíve Magyarországra, amire ...

Ignácz Judit: Magyarországon gyerekcipőben járnak a társadalmat érintő témák

Farkas Márió 2022.06.30.
Ignácz Judit egy Tolna megyei falucskából indult, s lett mára a magyarországi cigány értelmiség egy meghatározó alakja, aki amellett, hogy társadalmi ügyekben szólal fel, Európa több ország&aa...

Bródy János dalszövegét választotta legújabb kampányához az UNICEF

AC News 2022.06.26.
Bródy-dalszövege jelenik meg az UNICEF gyerekvédelmi szervezet legújabb termékein. A jótékony célú webshop legújabb kampányának elindításában számos népszerű zenész vesz r&eac...

Amiről beszélnek

Gáspár Virág leérettségizett - így ünnepelte a családja

Farkas Márió 2022.07.05.
Nem akármilyen módon ünnepelte családja Gáspár Virágot, aki sikeres érettségit tett.

Újra Budapestre jön John Malkovich

Farkas Márió 2022.07.05.
Október 2-án zenés stand-up esttel érkezik Budapestre, pontosabban az Erkel Színházba az amerikai színész.

Emlékszik még VV Nócira? Már 17 éves a fia az egykori reality sztárnak

AC News 2022.07.05.
A Való Világ első évadában még csak szereplőként, a másodikban már műsorvezetőként vált a tévénézők kedvencévé Cifra Noémi. A cserfes, rövid hajú szőkeség ezut&aac...
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
min-mano
Remiz uzlethaz - felugro