Jennifer Cahill rettegett a kórházaktól. Első szülése után úgy érezte, soha többé nem akar steril falakat, éles fényt, hideg gépeket látni. Négy éve ugyanis, amikor első gyermekét világra hozta, komplikációk léptek fel: súlyos vérzést kapott, kisfia pedig szepszist. Mindketten túlélték, de a szörnyű élmény örökre az anyukába égett. Amikor három évvel később újra teherbe esett, úgy döntött, ezúttal másképp lesz. Otthon akarta megszülni a kislányát – békében, gyertyafényben, ahogy a „természet” rendelte.
A tragédia hirtelen jött
A két bába beleegyezett. A szobát elsötétítették, Jennifer Cahill mélyen, halkan lélegzett, a férje a kezét fogta. Aztán hirtelen minden pokollá vált. A baba a köldökzsinórral a nyaka köré tekeredve jött világra, nem kapott levegőt. A bába próbálta újraéleszteni, miközben mentőt hívtak. A kiérkező mentőorvos később a bíróságon azt mondta: először a függönyöket kellett széthúznia, mert a sötétben látni sem lehetett. A kislányt kórházba vitték, az anya is vele tartott. Néhány perccel később azonban összeesett: leállt a szíve a mentőautóban.

Jennifer Cahill még aznap meghalt, újszülött kislánya, Agnes Lily három napig élt. A történet most, hónapokkal később került a nyilvánosság elé. A Bild beszámolója szerint bírósági eljárás keretében vizsgálják, ki, mikor és miért nem lépett közbe. De bármilyen megállapításra jutnak is, semmilyen ítélet nem hozhatja vissza a fiatal anyát és gyermekét.
Ilyan a magyar szabályozás
Magyarországon az ilyen esetek hallatán újra és újra fellángol a vita az otthonszülésről. Hivatalosan nálunk is legális, de szigorúan szabályozott: a kormány 2011-ben hozott rendeletet, amely előírja, hogy csak alacsony kockázatú várandósság esetén, megfelelő kórházi háttérrel és képzett személyzettel engedélyezett. A háttérintézménynek húsz percen belül elérhetőnek kell lennie, a bábáknak és az anyának pedig írásban kell vállalniuk a felelősséget. A feltételek közé tartoznak kizáró okok is: például ha a várandós anya 18 év alatti vagy 40 év feletti, ha ikerterhességről van szó, ha a magzat farfekvéses, ha a terhesség előtt már volt méhműtét, ha cukorbetegség vagy magas vérnyomás áll fenn.
Az otthonszülést nem finanszírozza a társadalombiztosítás – tehát a várandósgondozás, szülés, utógondozás is ilyenkor magánfizetéses konstrukcióban történik. Ennek ellenére a számok lassan emelkednek. Míg egy évtizede alig félszáz nő szült otthon, ma már a számuk megduplázódott. Az Életfa Bábapraxis szerint tavaly 148-an adtak életet otthon gyermeküknek. Mindazonáltal ez nagyjából az összes szülés egy százaléka.
A tragédiák szerencsére ritkák – de annál megrázóbbak. Egy-egy rosszul megítélt helyzet, egy késlekedő mentő, egy pillanatnyi döntés élet és halál között húzza meg a határt. A hazai rendelet pontosan emiatt tiltja az otthonszülést minden olyan esetben, ahol korábban komplikáció történt vagy súlyos betegség áll fenn. Jennifer Cahill pont ebbe a kategóriába tartozott. Az ő előzményei miatt Magyarországon nem engedélyezték volna az otthonszülést – a korábbi súlyos vérzés ugyanis nálunk hivatalosan kizáró oknak számít.











