2026. ?prilis 11.   |   Zsolt napja

Hirdetés

Audi A8-ra váltott a takarékosságért felelős államtitkár

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Már három hete tart az állami vita az államtitkár szolgálati járművéről. A politikus Audi A6-osról váltott egy hosszított A8-as modellre. Indoklása szerint a váltásra azért volt szükség, mert nagyobb a lábtér a hosszabb országjáró utakon.

Hirdetés

Mindennek fejében a politikus épp a takarékosságért és a deregulációért – vagyis a költségek enyhítéséért – felelős. Ezért is váltott ki akkora felháborodást Sepp Schellhorn az osztrák Neos párt államtitkára autócseréje, és fogalmaztak meg irányába kritikát és gúnyos szavak egyaránt.

A náci Németországban érezte magát

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy tévéinterjúban Schellhorn arról számolt be, hogy az osztrák hírportál, a Heute által közzétett történet után részegek zaklatták egy vonaton, majd a következőket mondta:

 „Úgy éreztem magam, mint 85 évvel ezelőtt” – próbált utalni a náci korszakra, szerencsétlenül, mivel ez csak olaj volt a tűzre és már ezért is bocsánatot kellett kérnie. Emellett Sepp Schellhorn az autó magánhasználatával kapcsolatos nyilatkozatai sem igazán csengtek össze a valósággal: ő azt állította a Kleine Zeitung nevű újságnak, hogy havi 1000 eurós, azaz 400 ezer forintnyi összegért használja magáncélra az állam által fenntartott „céges kocsit” – ám a Heute kiderítette, hogy az igazság ezzel szemben mindössze 500 euró. Mondjuk, legalább fizet.

A helyi zöld párt beleállt az ügybe

Az Osztrák Zöld Párt, vagyis a Die Grünen most parlamenti kérdéssorozatot intéz az összes minisztériumhoz, beleértve az államtitkárságokat is.

„Az új kormány átfogó takarékossági programot jelentett be a szövetségi minisztériumokban. A minisztériumokban 1,1 milliárd eurót kell megtakarítani. Feltételezzük, hogy az érintett miniszterek és államtitkárok jó példával járnak majd elöl. Az ilyen luxuskiadások nem helyénvalók a bejelentett megszorító csomag előtt”

– indokolta a beadványát a Die Grünen, akik egy 16 kérdésből álló listát rakott össze, többek közt arra vonatkozóan, hogy a hivatalba lépésük óta vásároltak vagy lízingeltek-e új autót és ha igen, milyen típust és felszereltséget választottak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés