Habár sok helyen megjelent, hogy börtönbe vonulása előtt búcsúbulin köszöntek el a barátai Aureliótól, a népszerű, korábbi valósághős édesanyja, Márta asszony az AcNews-nak ezt cáfolta és elárulta, mi az igazság.
A Való Világ hatodik szériájának győztesét tavaly november végén ítélte jogerősen a bíróság emberrablás bűntette miatt 2 év 3 hónap börtönbüntetésre, amihez a korábbi drogügyei miatt további 1 év 2 hónap letöltendő is hozzáadódott.
A bajai sztár a közösségi oldalain látható fotó szerint a napokban búcsúpartit tartott a barátaival, amire sok hírportál szerint azért kerülhetett sor, mert hamarosan megkezdi börtönbüntetését. Mindezt azonban Aurelio anyukája, Márta cáfolta kérdésünkre.
„Valóban részt vett a fiam a barátaival egy összejövetelen, de két másik sráctól köszöntek el. Aurelio jelenleg is itthon van a bajai házban, várja a postást, de még nem kapta meg a behívóját, így még mindig nem tudni, hogy mikor kell börtönbe vonulnia” – árulta el az AcNews-nak Márta asszony, aki ennek ellenére nagyon aggódik a fiáért.
Természetesen kerestük a valósághőst is, de nem reagált a hívásainkra. Azt azonban korábban a Bors napilapnak elárulta, hogy felkészülten várja a rácsok mögötti időszakot.
„Reménykedem, hogy Kecskemétre kell majd bevonulnom, vagy egy olyan városba, ahol sok barátom van. Persze a rácsok mögött is vannak haverjaim, de azért az ismeretségi köröm legnagyobb része természetesen szabad levegőt szív” – magyarázta a lapnak tavaly decemberben Aurelio.
„Mindenfélével riogatnak, de bízom benne, hogy az ismertebb emberekre az őrök is jobban vigyáznak. Nem hiszem, hogy betesznek a gyilkosok közé egy húszfős cellába. Nem áll a börtön érdekében, hogy valami bajom legyen, és én sem azért megyek oda, hogy a bajt keressem. Ha viszont ha kell, meg tudom magamat védeni” – jelentette ki határozottan.
„Hat évig jártam a rendészetire, és Dietz Gusztihoz is jártam küzdősportot tanulni. Ha létezik odabenn ranglétra, biztos, hogy nem az aljára kerülök. Bezárt közösségekben az első két helyet szoktam meg, ezért vagy ésszel, vagy erővel ezúttal is megfelelő pozíciót érek majd el. Abban viszont biztos vagyok, hogy jól viselkedem majd odabenn.”