ACNEWS

Az édesanyja fektette a pedofil férfi ágyába a 12 éves Rebekát

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Megdöbbentő állítást tett a tiszarádi kislányt megrontó gyilkos, szerinte áldozata terhes volt, emiatt vesztek össze és fojtotta meg.
Hirdetés
Ad image

Az anyja fektette a későbbi gyilkosa ágyába a tiszarádi, 12 éves Rebekát, legalábbis ezt állította B. Dávid a bíróságon, miközben a letartóztatásra várt. Mint azt az AcNews megírta, a férfi a múlt szombaton a 12 éves kislányt orvosi vizsgálatra vitte Nyíregyházára, ahol megerőszakolta és megfojtotta. Gyilkosa hónapok óta együtt lakott áldozata családjával. Állítása szerint a gyerek anyja fektette az ágyába a kislányt, akivel akkor, és egy másik alkalommal az erdőben közösült. Viszont a tragikus sorsú Rebeka édesanyja semmit nem tudott a lánya és a férfi közötti viszonyról.

„Az elmúlt egy hónapban kétszer feküdtem le vele, egyszer otthon, egyszer pedig az erdőben. Az anyja mindenről tudott, ő fektette mellém otthon – idézte a blikk a férfi szavait. – Azon vesztünk össze, hogy a lány azt mondta, terhes, de ennél többre az ittasságom miatt nem emlékszem.”

A gyilkos szerint a kislány kezdeményezte a szexuális kapcsolatot. Az, hogy a gyermek valóban várandós volt a halála idején, csak az orvosszakértői vizsgálat után derül ki. Az elvetemült férfinak egyébként van egy hétéves gyereke, és korábban vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többször is volt büntetve. A férfi azt hajtogatta, hogy megbánta a történteket és együttműködik a hatóságokkal. Például a gyilkosság helyszínét is ő mutatta meg. A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!