Bár a közel-keleti háború közvetlenül még nem rázta meg Kínát, Peking már érzi a konfliktus gazdasági és geopolitikai hullámait. A kínai vezetés most azt mérlegeli, milyen hatással lehet a válság az ország energiaellátására, kereskedelmi útvonalaira és globális ambícióira.
Rövid távon Kína több hónapra elegendő olajtartalékkal rendelkezik, és szükség esetén Oroszországtól is vásárolhat energiát. Hosszabb távon azonban komoly kockázatot jelenthet, ha a konfliktus elhúzódik. Különösen akkor, ha a Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom tartósan akadozik, hiszen a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala halad itt. A feszültség ráadásul egy olyan időszakban éri Kínát, amikor gazdasága eleve nehézségekkel küzd. Az alacsony fogyasztás, az elhúzódó ingatlanválság és a magas helyi adósság miatt a kormány 1991 óta a legalacsonyabb gazdasági növekedési célt tűzte ki az idei évre.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Kína az elmúlt évben kereskedelmi konfliktusba került az Egyesült Államokkal, miközben gazdasági stratégiájának egyik kulcseleme éppen az export növelése lenne. Elemzők szerint a kínai vezetés most ugyanazt a kérdést teszi fel, mint sok más ország. Mi az amerikai stratégia a konfliktusban?
„Az amerikaiak biztosan nem vágtak bele ebbe mindenféle terv nélkül. De sokan attól tartanak, hogy talán mégis.” – mondta a BBC-nek Kerry Brown, a londoni King’s College szakértője.
A Nyugaton gyakran Kína szövetségeseként emlegetik Iránt, a kapcsolat azonban inkább pragmatikus. A két ország 2021-ben 25 éves stratégiai partnerséget kötött, amely szerint Kína akár 400 milliárd dollárt is befektethetne Iránban. Cserébe az ország olajat szállítana. A befektetéseknek azonban csak töredéke valósult meg, miközben az olajexport folytatódik. 2025-ben Kína napi 1,38 millió hordó iráni nyersolajat importált, ami teljes importjának mintegy 12 százalékát jelenti.
Peking ugyanakkor nem köt klasszikus katonai szövetségeket, és igyekszik távol maradni a fegyveres konfliktusoktól. A kínai külügy ezért visszafogottan reagált a közel-keleti eseményekre, és tűzszünetet sürgetett. A konfliktus ugyanakkor rávilágított Kína korlátaira is. Gazdasági hatalma ellenére katonai értelemben még nem képes olyan globális befolyásra, mint az Egyesült Államok. A kínai vezetés ezért egyszerre próbál stabil és kiszámítható globális szereplőként fellépni, miközben óvatosan kezeli az egyre kiszámíthatatlanabbnak tartott amerikai politikát.
„Kína nem akar olyan világot, amelyet az Egyesült Államok ural” – fogalmazott Brown, hozzátéve: „De egy olyat sem, ahol az Egyesült Államok ennyire kiszámíthatatlan.”
