ACNEWS

2024. July 18.   |   Frigyes napja

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image

Az utolsó koncentrációstábor-őrnek nem kell bíróság elé állnia

Koncentrációs tábor / Fotó: Shutterstock
Koncentrációs tábor / Fotó: Shutterstock
99 éves Gregor Formanek lehet, megússza, hogy egy koncentrációs tábor hajdani őreként vonják a németek felelősségre. Gyakorlatilag alkalmatlan a tárgyalásra?
Hirdetés
Ad image

A gießeni ügyészség tavaly augusztusban emelt vádat Hessenből származó férfi ellen a holokausztban való részvétellel. A vád: bűnsegédlet és felbujtás a Sachsenhausen-i koncentrációs táborban elkövetett több mint 3300 gyilkosságban. A hanaui tartományi bíróság most bejelentette, hogy elutasította az egykori SS-ember elleni főeljárás megindítását. Az ok: a szakértő tanú szerint a vádlott tartósan alkalmatlan a tárgyalásra.

Dr. Hans-Jürgen Förster, a közös felperesek ügyvédje elmondta: „Egy héten belül fellebbezést nyújthatunk be a döntés ellen. Ezt meg is fogjuk tenni.” A giesseni ügyészség szintén fellebbezést kíván benyújtani. A végső döntést ezután a frankfurti felsőbb tartományi bíróság fogja meghozni.

A brit Sun újságírói felkeresték a nyugdíjast, és szembesítették. Az egykori SS-őr évtizedekig élt otthonában, senki nem tudta, ki ő igazából. A vádakat nem kommentálta. A BILD riporterei is becsöngettek egy Frankfurt/Main melletti, 1960-as évekbeli tömbházban lévő lakásába is. Ők sem kaptak választ.

A BILD a Szövetségi Levéltárból és a Stasi irattárából származó dokumentumok birtokában van a háborús bűnösről. Ezek dokumentálják, hogy Formanek, aki Romániában született egy németül beszélő szabómester fiaként, 1943. július 4-én csatlakozott az SS-hez, és a brandenburgi Sachsenhausen őrzászlóalj tagja volt, ahol támogatta foglyok ezreinek kegyetlen és alattomos meggyilkolását. Több tízezreket gyilkoltak meg bántalmazással, kényszermunkával, embertelen életkörülményekkel, orvosi kísérletekkel, tarkónlövéssel és gázkamrában.

A 90 éves Jurek Szarf holokauszt-túlélő elmondta, milyen barbár és embertelen módon bántak az SS csatlósai a foglyokkal a Sachsenhausen koncentrációs táborban. Jurekot tízéves korában nagynénjével és édesanyjával együtt a ravensbrücki koncentrációs táborba deportálták. A fiút 1945 februárjában a Königs Wusterhausen-i koncentrációs táborba, majd Sachsenhausenbe küldték.

Az eset különössége: 1946 végén, a háború után a Vörös Hadsereg letartóztatta Formaneket, mint SS-tisztet Fürstenwalde-ban és a potsdami szovjet katonai bíróság 25 év börtönre ítélte kémkedésért és emberiség elleni bűncselekményekért. Tíz év után Formanek szabadult, és Nyugat-Németországba költözött, ahol portásként dolgozott. Most a németek is biróság elé citálják.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés