Mindannyiunk Kasszás Erzsije számos emléket őriz otthonában. Mint a legtöbb nőnek, Andinak is fontosak a tárgyak, ám eljegyzési gyűrűit egytől egyig elhagyta.
A békés lakásba belépve azonnal megragadja az ember tekintetét az a vitrin, amely telis-tele van Andi kedves emlékeivel.
„A színházi életemmel kapcsolatosak, és nagyon fontos, hogy lássam őket. Itt található meg Lorán Lenkének, Csala Zsuzsának és Karinthy Márton volt igazgatómnak azok a tárgyai, amelyeket tőlük kaptam ajándékba – mutatta sorjában az ereklyéit a Karinthy Színház művésznője. – A sétapálcát Törőcsik Mari ajándékozta Verebes Istvánnak, aki egy barátomnak adta, mert sántított, majd hozzám került, aminek már tíz éve. Azóta volt már itt István, de nem vitte el. Bajor Imre egyik szemüvege is benne van, amit egy szerep miatt viselt. A halála után hoztam el” – mesélte Andi, a Blikk Függöny mögött stábjának.
Van, hogy elérzékenyül, ha a számára fontos tárgyakra pillant, ám nem minden kincset tarthat már a kezében.
„Az első eljegyzési gyűrűt 19 éve kaptam, nagyon aranyos gyűrű volt, örültem neki, akkor voltunk egy éve szerelmi kapcsolatban. Mindegyikről tudom, hol veszítettem el, sőt, azt gondolom, megvannak valahol itt, a házban, vagy egy táska alján, vagy a pincében, vagy valahol… Amikor a harmadikat is elhagytam, Gábor már nagyon nevetett, hiszen ez vagyok én. Persze, remélem, kapok még! Azt mondtuk, a következőt magamra tetováltatom, mert a bőrömet csak nem hagyom el” – mesélte a színésznő.