Súlyos bányaszerencsétlenség történt a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén: egy földcsuszamlás következtében több mint 200 ember vesztette életét egy koltánbányában. A tragédiát a lázadók által kinevezett tartományi kormányzó szóvivője, Lubumba Kambere Muyisa erősítette meg.
Tájékoztatása szerint az áldozatok között bányászok, gyerekek és piaci árus asszonyok is vannak. Az omlás szerdán következett be a rubayai koltánbányában. Néhány túlélőt súlyos sérülésekkel sikerült kimenteni, a hatóságok jelenlegi adatai alapján a halálos áldozatok száma legalább 227 – írja a krone.at.
A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik leggazdagabb országa ásványkincsekben, ennek ellenére lakossága a legszegényebbek közé tartozik. Rubayában a globális koltán termelés mintegy 15 százaléka zajlik. A koltánból tantált állítanak elő, amely hőálló fémként nélkülözhetetlen a mobiltelefonok, számítógépek és gázturbinák gyártásában.
A bányaterület 2024 óta az M23 nevű lázadócsoport ellenőrzése alatt áll. Az ENSZ szerint a fegyveres szervezet a bányából származó nyersanyagokat fosztogatja, hogy finanszírozza felkelését. A világszervezet állítása szerint az M23-at a szomszédos Ruanda kormánya támogatja, amit Kigali határozottan tagad.
A tragédia ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a térségben az illegális bányászat, a fegyveres konfliktusok és a mélyszegénység halálos elegyet alkotnak, amelynek legnagyobb vesztesei a helyi civilek.



