ACNEWS

Be akarták szervezni Nagy Ferót! – „Sokszor elvittek, börtönnel fenyegettek”

A Kádár-korszak idején, a Beatrice frontemberét is megkörnyékezték, és próbálták rávenni, hogy jelentsen a kollegáiról.

Hirdetés
Ad image

A Kádár-korszak idején, a Beatrice frontemberét is megkörnyékezték, és próbálták rávenni, hogy jelentsen a kollegáiról.

Nagy Feró nemrégiben a ZSHOW time vendége volt, ahol többek között szóba került a zenei karrierjének eleje, és az, hogy megkeresték bizonyos emberek, annak reményében, hogy majd jelent a zenésztársairól.

„Nem én voltam a rendszer ellen, hanem a rendszer volt ellenem.(…) Sokszor elvittek, börtönnel fenyegettek. A rendszer nem szeretett minket – kezdte Nagy Feró. – A rendszer iszonyú gyanakvó volt. A saját elvtársaikban nem bíztak. Nem volt lehetőséged… annyi lehetett, hogy behívott két nyominger és próbáltak beszervezni. De az is ravasz módon történt. Én nem is értettem az egészet, mert tegnapelőtt még pofont kaptam, most meg már kollegák leszünk? Hogy? Gondoltam, hogy valami nagy csalás van a dologban. Ajánlgattak mindenfélét, és nem azt mondták, hogy politikailag figyeljek meg embereket. Mondták, hogy tudják, ellene vagyok a kábítószerezésnek. Én pedig válaszoltam, hogy igen, ellene vagyok. És akkor azt kellett volna, hogy megfigyelem, kik azok a hangadók, akik drogokkal hülyítik a fiatalokat. Azt mondtam nekik, hogy ez olyan, mint a spionkodás. Persze tagadták; „Neeem, dehogyis, hát te is akarod, hogy segítsünk a mai korosztályt”. Szóval ravasz módon akartak belevinni. És ha te ott beleegyezel, akkor onnantól már mindent akarnak. A végén úgy köszöntem el tőlük, hogy kérek egy kis gondolkodási időt, de szó sem lehetett erről nálam. Ilyenkor mindig időt kellett nyerni. Volt, aki nemet mondott egyből, de annak meg is látszott az életén utána, és eltűnt a süllyesztőbe” – elevenítette fel a múltat Feró.

A teljes videó alább megtekinthető:

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!