A Spiegel arról ír a Neue Osnabrücker Zeitung című lap alapján, hogy Németországban mintegy 65 millióan kaptak legalább egy koronavírus-oltást. A páciensek közül 11 827-en kérték az oltás által okozott károk elismerését. A lap szerint a beérkezett kérelmek felét még nem dolgozták fel, több panaszt elutasítottak. Azt viszont a német hatóságok eddig 467 esetben hivatalosan is elismerték a Covid-oltás okozta károkat – idézte az economix.hu.
Az észak-rajna-vesztfáliai egészségügyi minisztérium szerint a feldolgozás azért késlekedik, mert kevés az elbíráló, emellett pedig problémát jelent az is, hogy az orvostudományban jelenleg még nincs megfelelő szinten a Covid-oltások és az egyes klinikai képek közötti összefüggések feltárása. Németországban korábban rendeletet hoztak arról, hogy azok a beoltottak, akik az oltást követően hat hónappal valamilyen egészségkárosodást tapasztalnak, a tartományi hatóságoknál kérhetik az oltási kár elismerését és a kártérítést. A hatóságok csak abban az esetben adják meg a kártérítést, ha az okozott egészségügyi kár minden kétséget kizáróan túlmutat a normálisnak mondható oltási reakción, illetve tartós károsodásról van szó.