ACNEWS

Bemutatott a riporter – kidobták az EB-ről

Fotó: Twitter
Fotó: Twitter
Arlind Sadikut a Szerbia-Anglia csoportmérkőzésen egy nemzetközi kézmozdulattal fejezte ki a véleményét élő adásban.
Hirdetés
Ad image

Arlind Sadikut, az ArtMotion tévécsatorna tudósítójaként vett részt a Szerbia-Anglia Európa-bajnokság (Eb) meccsén. A riporter éppen élőben közvetített a mérkőzésen, amikor is a mögötte helyetfoglaló szerb szurkolók irányába a kézfejével formázott albán sas szimbólummal kezdett el mutogatni. A riportert az zökkenthette ki a profizmusból, hogy a szerb fanatikusok a „Koszóvó Szerbia szíve” rigmust skandálták. Az indulat oka pedig az, hogy Szerbia a mai napig nem ismeri el Koszovó függetlenségét, sőt az 1999-es koszovói háború óta feszült viszonyban állnak egymással. Koszovó lakosságának 93 százaléka pedig albán, a két ország között rendkívül szoros a kapcsolat.

Sadikut, aki koszovói albán egyébként, ki is tiltotta az UEFA a hátralévő mérkőzésekről, az akkreditációját pedig bevonták. A Sport365 szerint olyannyira, hogy a riportert már be se engedték a Horvátország-Albánia meccs előtti sajtótájékoztatóra kedden. Sadikut pedig sorra kapja a halálos fenyegetéseket a közösségi oldalain. A riporter azzal védekezik, hogy az emberek nem tudhatják, hogy miként érezte magát, hiszen a háborúban súlyos trauma érte őt.

„Lebombázták a házunkat az éjszaka közepén gyerekkoromban. Arra keltem, hogy tiszta üveg és vér vagyok. Tudom, amit tettem szakmaiatlan volt, de nyomasztó volt akkor úgy látni a családomat és nem tudtam elfelejteni azóta sem.” – mondta. „Megerősítjük, hogy egy újságíró akkreditácóját bevontuk a Szerbia – Anglia csoportmérkőzésen mutatott illetlen viselkedése miatt. A riportert ugyanabból a szervezetből pótolhatják” – áll a reakcióban.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!