A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Benedekffy Katalin énekművész, aki hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt nagy sikereket ért el a vírus előtt, sokáig polgári foglalkozásból tartotta fenn magát, amit egyáltalán nem titkol. Újult erővel vetette tért vissza a színpadokra és nemrégiben egy hiánypótló, irodalmi tartalmú képeskönyvet is készített Egy Csipetnyi Erdély címmel, amely gyerekeknek és családoknak szól.
– A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Ön nem titkoltan egy ideig polgári munkából tartotta fenn magát. Mivel foglalkozott és mennyire tudott visszatérni már a rendes kerékvágásba?
– A pandémia mindenkit komolyan érintett, aki művészeti szférában vagy akár csak vendéglátásban dolgozott. Fellépések tömkelege, főszerepek, külföldi turné várt rám, amikor „kihúzták a lábam alól a talajt”, nagyon kemény időszak volt, de valahogy talpra kellett állni. Szerencsére a színész diplomámon kívül van gazdasági és bölcsész diplomám is, így egy nagy német biztosító cégnél helyezkedtem el, ügyfelekkel dolgoztam. Rengeteget profitáltam ebből az időszakból, különleges volt megtapasztalni, hogy milyen, ha az ember nem primadonnaként és művészként létezik, teljesen más szemszögből láttam a világot. Ez nekem nagyon sokat adott, a mai napig könnyedebben szervezkedem, oldok meg helyzeteket és minden megoldásra van A,B,C, tervem. Az éneklést azért soha nem hagytam abba, folyamatosan gyakoroltam a mestereimmel, ment a munka és mellette énekeltem. Tudtam, hogy ha vége lesz ennek az időszaknak, vissza kell térnem mielőbb a színpadra. Amikor elkezdtek megtalálni újra a különböző lehetőségek, akkor döbbenetes volt megélni a visszatérést. Minden fellépés előtt úgy izgultam, mint egy kisdiák, elszoktam a közönségtől, több hónap kihagyás után, ahol az ember a négy falnak vagy épp a szomszédok „örömére” énekel, egyszer csak ott volt több száz ember, és az is furcsa volt, hogy a maszkban nem láttam az emberek arckifejezéseit, a tapsból ítélve tetszett nekik, de a mimikát nem láttam, szóval kemény időszak volt a visszatérés is.
– Egyébként sem egy dologra szokott összpontosítani a mindennapjai során. Nemrégiben például könyvet írt. Miről szól a kiadvány? Hogyan jött az indíttatás a könyv megírására?
– A pandémia megtanított arra, hogy az embernek az se elég, ha két lábbal áll a földön, hanem inkább újabb lábakat kell növeszteni, és egyszerre nagyon sok lábon állni (nevet). Most épp a lónak a másik oldalán állunk, pihentünk másfél évig, most meg egyszerre 5 helyen kellene lenni. Decemberben jelent meg a könyvem Egy csipetnyi Erdély címen. A könyv hat nagy egységben mutatja be az erdélyi és székely kultúra hagyomány- és mondavilágát, népművészetét, balladáit, legendáit, gyermekmondókáit, a tájegységek szokásait, kézimunkáit és a tájegységekhez kapcsolódóan egy-egy hagyományos receptet. Mindezt számos fotóval színesítve. Úgy gondolom, hogy a hiánypótló mű szerethető és rendszeresen használható lesz óvodák, iskolák, könyvtárak számára, célunk minél több helyre ingyenesen, adományként eljuttatni. A könyv részeként megjelent egy CD melléklet is, ami a tájegységek zenei világát mutatja be.
– Itthon és a határokon túl már korábban is rengeteg embert mozgatott meg egyedülálló művészeti programjával, az „Egy csipetnyi Erdély” névre keresztelt művészeti műhellyel. Miről szól ez a program?
– Az Egy csipetnyi Erdély egy közösségkovácsoló művészeti műhely, ahol a résztvevőkkel verseken, meséken, balladákon, néptáncokon és népdalokon keresztül elevenítjük fel a magyar és a székely kultúra gyöngyszemeit, egy családi foglalkozás keretében. Ez egy interaktív program, amelynek létjogosultsága van nem csak itt Budapesten, de szerte az országban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt.
– Mennyire fontosak ön számára a gyökerei és kultúrája ápolása Erdélyiként?
– Székelyként és Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő unokahúgaként nagyon fontosak számomra a gyökereim, a kultúrám és a nemzeti összetartozásunk. Világot járt énekművészként mindig szem előtt tartottam a magyar zenei és irodalmi élet fontosságát, kultúránk ápolását, megismertetését, tovább örökítését a következő generációnak. Mindezeket szeretném eljuttatni a legtávolabbi otthonokba, és a diaszpórába egyaránt, erősítve ezzel is a nemzeti öntudatot a kulturális, nyelvi és lelki összetartozásunkat. Az év végén megjelent képes albummal szeretném, hogy az olvasók az igazi Erdélyt, Székelyföldet ismerjék meg a hagyományain, balladáin, versein, mondókáin, kultúráján keresztül. Betekintést nyerjenek az ott élő emberek lelkületébe, azt az Erdélyt lássák, amelyben én is felnőttem, és amely olyan embereket adott a világnak, mint Kányádi Sándor, Tamási Áron, Benedek Elek és még hosszan sorolhatnánk. Hiszen Erdély és Székelyföld hitet és gyökereket adott, Magyarország pedig szárnyakat, hogy megvalósulhassanak az álmaink.
– Számtalan díjjal is jutalmazták már munkásságát. Melyikre a legbüszkébb ezek közül?
– Nagyon sok szép díjat kaptam az elmúlt időszakban, úgy tűnik, hogy az elmúlt húsz év munkássága szépen beért a díjak tekintetében is. Büszke vagyok a 2003-as Karácsonyi aranylemezemre. Nemrég vehettem át a Nemzetközi Szent György lovagrend nagykeresztjét. Tokody Ilona vezetése alatt pedig a Mester és Tanítványa Díjjal jutalmaztak, pár éve az Erdélyi Élet Kiválósága Díját vehettem át. De amire a legbüszkébb vagyok, az a Zeneművészeti kategóriában elnyert Csongrád megyei Príma Díjam. Nagyon örülök az elismeréseknek, de ezektől függetlenül teszem a dolgom, énekelek, tanítom a fiatalokat, ha lehetőségem nyílik rá, folytatom a nemzetközi koncerteket, alázattal és köszönettel.
– Milyen színpadokon láthatjuk mostanság?
– Az év nagyon mozgalmasnak ígérkezik, remélem a Jóisten sok egészséget is ad hozzá. Az Operettben játsszuk a Nine, és hamarosan bemutatjuk a Jackyll és Hyde című darabokat. Ezeken kívül van egy Klasszikusok könnyedén operai bevezető előadásom, amit itthon és Erdélyben is bemutatunk. A Csíkszeredai szimfonikusokkal is több közös projektünk van. MMA ösztöndíjasként árvaházi gyereknek lesz egy zenés előadássorozatom, Tiszta forrásból Magyarországon és Székelyföldön is. A Női lélek rejtelmei című operakoncerttel is több helyen bemutatkozhatunk itthon és a határon túl is, valamint tervezünk egy nagyszabású művészeti fesztivált Székelyföldön, melynek megálmodója és egyben a projektmenedzsere is leszek. A Soproni Petőfi színházzal együttműködésben nyáron Sopronban és Fertőrákoson német és magyar nyelven is hallhatja a közönség a Lehár Gála koncertünket. Játszom a Mária főhadnagyban, és a Viktóriában is, ráadásul címszerepet. Közben egyetemista vagyok, a Kolozsvári egyetem zeneművészeti és pedagógia karán, és most úgy tűnik, hogy valószínűleg a külföldi koncertek is elindulnak.
– Milyen céljai, tervei vannak az új esztendőben?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de bizonyos szempontból nagyon hálás vagyok a pandémiának, mert olyan dolgokat hozott ki belőlem, amire sosem hittem, hogy képes vagyok. A munkám elvesztése, majd a hosszan tartó Covid betegségem olyan mélységekbe taszított, amelyből csak nagyon nehezen, sok lelki munkával, önmagam átformálásával és egy lelki és szellemi újjászületéssel tudtam felülemelkedni. Rengeteg dolgot megtanultam és felfedeztem magamban: új értékeket, lehetőségeket. Tudtam, a megújuláshoz csak egyetlen út vezethet, ha visszatérünk a forráshoz, a gyökereinkhez. Ezért is örülök, hogy olyan dolgokat valósíthattam meg, amit nagyon mélyen már eltemettem magamban. Lemez, könyvmegjelenés, rengeteg új feladat, és lehetőség (vár rám). Mély és nehéz időszak volt, de az, hogy nagyon mélyre kerültem, megjártam a poklok poklát, segített abban, hogy egy teljesen új ember, hittel, bizalommal és szeretettel alkosson most és nyisson a világ felé.
