ACNEWS

Bepánikoltak a tyúkok is – videó a romániai földrengésről

Egy baromfiudvar kamerája rögzítette a rémülten rohanó tyúkokat, amikor megmozdult alattuk a föld.

Hirdetés
Ad image

Egy baromfiudvar kamerája rögzítette a rémülten rohanó tyúkokat, amikor megmozdult alattuk a föld.

Hétfőn Románia dél-keleti részét rázta meg egy 5,2-es erősségű földrengés, amelyet még 179 km-rel távolabb, Kolozsváron is éreztek –  tette közzé a Metfigyelő.

A földmozgás helyi idő szerint 16 óra 58 perckor történt 13,2 kilométeres mélységben, a földfelszíni középpontja Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Pitestitől 137 kilométerre volt.

Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5-ös erősségű volt, 10 kilométeres mélységben történt, a felszínen a Zsílvásárhelytől (Targu Jiu) 20 kilométernyire északra lévő Plosnita község közelében.

Marcel Romanescu, Zsílvásárhely polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a rengést a városban erősen lehetett érezni, sokakat megijesztett, de károkról nincs tudomása, a 112-es segélyhívót sem hívták a földrengés miatt.

Húsz perccel később 3-as erősségű utórengés következett be ugyanabban a téréségben.
Mihai Diaconescu, a INFP ügyeletese szerint az olténiai, kis mélységben lévő szeizmikus térségben gyakoriak a földmozgások, de ilyen erősségű rengésre eddig nem volt példa.
Romániában főleg a Kárpátok kanyarulatában lévő Vrancea szeizmikus térséget tartják veszélyesnek. A több mint százkilométeres mélységből induló, nagy erejű földmozgások évszázadonként legalább kétszer okoztak jelentős pusztítást Bukarest térségében. A legutóbbi, 1977-es 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült.

 

MTI

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés