Csak hüledeznek a Somogy vármegyei falucska lakói a hírre, hogy mire készült K. György. A helyiek csak Gyuri bácsinak szólították a férfit, aki a párját, és közös fiukat, egy 30 éves rendőrt akart eltetetni láb alól. Az ügy előzménye, hogy Rozália 30 év után megelégelte, hogy a hirtelen haragú, cukorbeteg Gyuri bácsi veri, bántalmazza. Ezért három éve elmenekült hazulról a fiával, máshol kezdtek új életet. Gyuri bácsi ebbe nem tudott beletörődni, bosszút akart állni. Annak idején még az édesapját is leszúrta egy késsel, amiért börtönben is ült.
„A fia éppen szolgálatban volt, amikor az édesapját őrizetbe vették. Az anyukájával, Rozival nem is tudtak semmit arról, hogy a férfi mire készül. Sokként érte őket, teljesen ledöbbentek a hír hallatán. Mióta három éve elmenekültek tőle, nem hagyta őket békén” – magyarázta a Blikknek a család egyik ismerőse.
Mint kiderült, a férfi azzal bízott meg egy embert, hogy Rozáliát és a fiát és vigye olyan helyre, ahol inzulintúladagolással megölheti őket. Ezért 300 ezer forintot ígért a segítőnek. Még előleget – 24 500 forintot – is adott neki egy kaposvári áruház parkolójában. Szerencsére a rendőrök megneszelték a dolgot, elfogták K. Györgyöt. Akit emberölés előkészületével gyanúsítanak, jelenleg letartóztatásban várja sorsa alakulását.