ACNEWS

Berki szállodába költözött, onnan viszi suliba a lányát

Továbbra sem alakul jól Berki Krisztián és felesége, Mazsi kapcsolata, a korábbi Fradi-vezér ugyanis napok óta egy szállodában hajtja álomra a fejét.

Hirdetés
Ad image

Továbbra sem alakul jól Berki Krisztián és felesége, Mazsi kapcsolata, a korábbi Fradi-vezér ugyanis napok óta egy szállodában hajtja álomra a fejét.

Berki Krisztián és Mazsi kapcsolata tavaly decemberben került mélypontra, és habár párterápiára is járnak, hogy megmentsék a házasságukat, úgy tűnik, hogy a köztük lévő feszültséget egyelőre nem sikerült oldani. Sőt, az izomceleb elköltözött otthonról és napok óta egy szállodában húzza meg magát.

A Borsnak sikerült lencsevégre kapnia a Ferencváros korábbi vezérigazgatóját, amint nyolcéves kislányával, Natival kilépnek egy belvárosi hotelből, majd taxiba ülnek és sietve távoznak.

„Mazsi kérte, hogy menjek el egy időre… Számomra fontos, hogy mindkettőnk lelki békéje meglegyen, ha esélyt adunk a vitákra, ez lehetetlen. Az elmúlt 6-9 hónapban nagyon nehéz helyzet alakult ki, próbálunk ezen dolgozni. Szerencsés helyzetben vagyok azáltal – mert míg mások esetleg nem tehetik meg, hogy átmenetileg szállodába költözzenek -, hogy most még többet tudok foglalkozni magammal, és békén kell tudnunk hagyni egymást Mazsival – mindkettőnk érdekében” – magyarázta az izomceleb.

„Amikor eljöttem szállodába, azonnal jeleztem ezt az elsőszülött lányom édesanyjának is. Pamelával megbeszéltem, hogy Natikával ideiglenesen egy szállodában töltjük el a közös időt, amit megértett és nagyon köszönöm neki – mondta Berki, aki nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy visszatér-e feleségéhez és közös kislányukhoz, Emmához. – Ha megfelelőképpen tudjuk felvázolni a jövőképünket, akkor nem kizárt.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!