Három nyugati vármegyében felhőszakadásra, hatban pedig zivatarra adtak ki riasztást csütörtökön. Ugyanis hidegfront vonul északnyugatról délkelet felé, így sok lesz felettünk a felhő, és összességében több helyen várható zápor, zivatar, illetve eső is.
Szerdán viszont még eleinte napos idő várható. Majd délutántól a Dunántúl nyugati felén megnövekszik a felhőzet, és arrafelé késő délutántól már előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél napközben időnként megélénkül, délutántól a Kisalföldön északnyugatira fordul, és néhol megerősödik.
Zivatarok környékén viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 34 fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.