Berúgja az ajtót az ősz, két napig esik az eső, aztán szerdától visszatér a napsütés. Ma általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet – írja a kiderül. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén is számíthatunk esőre, záporokra, míg a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon zivatar is előfordulhat.
A csapadékzóna az ország keleti harmadát estefelé éri el. A legnagyobb mennyiség nyugaton, északnyugaton valószínű. A délkeleti szél napközben több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 32 fok között várható, az Alföldön lesz a legmelegebb, az Észak-Dunántúlon a hűvösebb. Késő estére 16, 24 fok közé hűl le a levegő. A HungaroMet Zrt. zivatarok és eső miatt több vármegyére figyelmeztetést adott ki.