ACNEWS

Betörő kánaán- Három napon át loptak

A gyanú szerint három férfi tört be egy XXII. kerületi ház melléképületébe, ahol annyi mindent találtak, hogy oda három napig visszajártak; tízmillió forintot meghaladó értékű radiátorokat és szerszámokat loptak.

Hirdetés
Ad image

A gyanú szerint három férfi tört be egy XXII. kerületi ház melléképületébe, ahol annyi mindent találtak, hogy oda három napig visszajártak; tízmillió forintot meghaladó értékű radiátorokat és szerszámokat loptak.
 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága egy 2022. május 8. és 14. között elkövetett lopás bűntett miatt indított eljárást, mivel betörtek egy XXII. kerületi családi ház melléképületébe, ahonnan a bejelentés szerint több száz radiátort, valamint kéziszerszámokat is elloptak. A több tonna eltűnt tárgy értéke meghaladja a tízmillió forintot – írta a police.hu.

A nyomozók az eljárás során elkövetőként beazonosítottak egy 23 éves férfit, akit 2022. május 19-én 15 óra 50 perckor Újbudán elfogtak, majd előállítottak.

Az egyenruhások szinte azonnal kiderítették, hogy az elfogott betörőnek volt másik két társa, akiket keresni kezdtek. Miután ezt a két férfi megtudta, 2022. május 20-án délután feladták magukat.

A rendőrök egy XVIII. kerületi telephelyen az eltulajdonított radiátorok nagyrészét megtalálták, továbbá az egyik elkövetőnél több mint 14 ezer parfümöt és közel 1300 sminkterméket találtak, amit lefoglaltak és átadtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak. Ezek valódiságát és eredetét vizsgálják.

A BRFK XXII. Kerületi Rendőrkapitányság mindhárom betörőt lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek. Az eljárás során pedig szabadlábon védekeznek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!