Mindez tegnap történt Costa Ricán, San José határában. Az állatokat egy vadrehabilitációs-központba szállították.
„Nyilvános állatkertek nélküli országgá válás útján járunk, olyan jövőképpel, amely a vadvédelmi övezetekre és a menhelyekre helyezi a hangsúlyt”- hangsúlyozta Franz Tattenbach, a közép-amerikai ország környezetvédelmi minisztere újságíróknak nyilatkozva.
Costa Rica 11 éve fogadott el törvényt az állat- és növényvilág védelméről, aminek keretében az állami fenntartású állatkerteket sorra bezárják. A jogszabály ugyanakkor nem érinti a magánállatkerteket, amelyekből az országban legalább 18 van – írja az MTI.
A Simón Bolívar nevét viselő állatkertet és a főváros közelében egy másik vadasparkot már a 2014-ben be akartak zárni. Az érintett állatkertek ugyan állami tulajdonban voltak, de egy alapítvány üzemeltette őket, amely bírósági úton panaszt emelt a tervezett bezárás ellen. Ezért késett egy évtizedet a két állatkert bezárása.