ACNEWS

Bizonytalan helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett a Liu fivérek

Elmondása szerint "egyre bizonytalanabbá vált" helyzete miatt döntött az országváltás mellett az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

Hirdetés
Ad image

Elmondása szerint „egyre bizonytalanabbá vált” helyzete miatt döntött az országváltás mellett az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, távozásuk fő okaként az edzői stáb változását jelölték meg.

„Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk” – mondta Liu Shaolin Sándor.

Liu Shaoang hozzátette, miután kiderült, nem marad változatlan a stáb, többször leültek tárgyalni a szövetséggel annak érdekében, hogy megtartsák edzőjüket, Csang Csing Linát, ám idővel egyre biztosabbá vált számukra, hogy nem oldódik meg a probléma.

Liu Shaolin Sándor megjegyezte, a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra – nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára -, valamint fájlalják, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött a szervezet, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig.

„Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk, okkal vetődött fel bennünk, miként tudjuk így hozni az újabb sikereket, hogyan tervezzünk így Milánóig” – mondta.

A testvérpárnak az országváltáshoz ki kell fizetni a szövetséggel kötött szerződés értelmében a szervezet felé fennálló tartozását, Liu Shaoin Sándor elmondta, még nem tudják, hol folytatják pályafutásukat, vagyis nincs olyan ország, amelyik rendezné ezeket a költségeket. Ugyanakkor a bizonytalanság miatt úgy döntöttek öccsével, hogy ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor ők maguk állják.

„Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövid pályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra” – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor kijelentette, továbbra is a világ legjobbjai akarnak lenni, ám a kialakult helyzetben úgy érezték, céljaik eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. – „Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk.”

Az egyaránt olimpiai, világ- es Európa-bajnok gyorskorcsolyázók augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre. Az országváltási kérelmükről múlt kedden adott először tájékoztatást az MOKSZ.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés