ACNEWS

Bölcsödei horror: szexuálisan zaklatták a gyermekeket

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A rendőrség és az ügyészség nyomoz, az érintett alkalmazottat felfüggesztették – a közösséget megrázta az eset.
Hirdetés
Ad image

A várost mélyen megrázta a hír: egy helyi bölcödében szexuális visszaélés gyanúja merült fel. Május 9-én történt egy incidens, amely egy kisgyermeket érintett. A hatóságok – a rendőrség és a münsteri ügyészség – már vizsgálódnak. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanú egy szülőtől származik, akinek gyermeke az bölcsödébe jár. Az állítások nyomán a rendőrség és az ügyészség azonnal megkezdte az eljárást.

Amint az intézmény vezetősége értesült az esetről, haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket: a feltételezett elkövetőt – az bölcsöde egyik dolgozóját – azonnali hatállyal felfüggesztették a munkavégzés alól. Az bölcsöde fenntartója, a gronaui Szent Antal (St. Antonius) egyházközség azonnal értesítette az érintett szülőket, és pszichológiai támogatást is felajánlott – írja a Bild.

A bölcsödében két külön tájékoztató alkalmat is szerveztek a többi szülő számára, ahol lehetőség nyílt kérdések feltevésére és véleménynyilvánításra. A fenntartó hangsúlyozta, hogy minden támogatást megadnak azoknak a családoknak, akik érintettnek érzik magukat vagy aggódnak. Feltételezhető, hogy nem csak egy gyermek élte át a szörnyűséget.

A nyomozást a münsteri ügyészség és a borkeni rendőrség közösen végzi. Mivel az eljárás még a kezdeti szakaszban van, további részleteket nem közöltek. A hatóságok külön is kiemelték: jelenleg az ártatlanság vélelme él, vagyis amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, a feltételezett elkövetőt nem lehet bűnösnek tekinteni. U

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!