Borbás Marcsi őszintén beszélt arról, hogy az elmúlt évek gazdasági változásai az ő életét és vállalkozását sem kímélték. Bár saját céget vezet, jelentős vagyonnal rendelkezik, mégis úgy érzi, visszaesett az életszínvonala.
A műsorvezető elmondása szerint többször is nehéz helyzetbe került a vállalkozása, és jelenleg is komoly kihívásokkal küzd. Ahhoz, hogy a cég működőképes maradjon, sokkal többet kell dolgoznia, mint korábban.
„Tényleg csak az kellene, hogy egyharmaddal kevesebbet dolgozzak, hogy nekem is legyen időm eljárni edzeni. Tudod, ilyen nagyon hétköznapi dolgok. Hogy legyen életem. Hogy azt mondhassam lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy ma délután nem csinálok semmit, hogy ma csak elmegyek sétálni. Ezt annyira kívánom. Erre most nincs lehetőségem. Nem tudom, ez meddig fog tartani, csak reménykedem, hogy nem sokáig” – mondta a Neshama TV YouTube-műsorában.
Borbás Marcsi arról is beszélt, hogy a megnövekedett munkamennyiség ellenére anyagilag sem érzi magát stabilabbnak. Sőt, ma már olyan dolgokat sem engedhet meg magának, amelyek korábban természetesek voltak.
Hogy egy példát mondjak, abba a szállodába már nem tudunk elmenni, ahova hat éve elmentünk, mondjuk, Olaszországba.
Pedig nem volt az sem egy csillagos szálloda, félre ne érts! Tehát ezt most nem engedhetjük meg magunknak. Most azért van ez a rengeteg munka, hogy ezt az időszakot, amíg a gazdaság nem kap levegőt, amíg az emberek anyagi helyzete nem stabilizálódik, kibírjuk.”
Hozzátette, hogy a felelősség is nagy rajta, hiszen több mint tíz állandó alkalmazottért felel, és projektenként további emberek munkáját is biztosítania kell.Amikor arról kérdezték, hova sorolja magát anyagi helyzete alapján, gondolkodás nélkül az alsó középosztályt említette. Ezt azzal indokolta, hogy számára mindig az alkotás volt az elsődleges cél, nem a pénz, és ez sokszor jelentős kiadásokkal jár – írja a Story.
A kijelentés azonban vitát váltott ki a nézők körében. Sokan egyetértettek a gondolataival, viszont többen furcsának találták, hogy ilyen háttérrel nem tekinti magát tehetősnek.
„Egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen ember miért nem tudja kimondani, hogy gazdag. Alsó középosztály… Egy átlag magyarnak ez hogy esik?” – fogalmazott egy kommentelő, akinek véleményével mások is azonosultak.



