Futótűzként terjedt a hír az arizonai helyi sajtóban, hogy október 21-én brutálisan meggyilkoltak egy 53 éves teológust, Császár Zsoltot. Az édesanyja Prof. Dr. Bagdy Emőke összetört a gyásztól.
„Igaz a hír, megölték a fiamat. Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra. Biztos forrásból mondhatom, semmi nem igaz abból, amit a kinti sajtó leírt. A fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt” – mondta a Blikknek a magyar sztárpszichológus.
Az amerikai lapok az elkövető, a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson vallomását is idézik, amelyben azt állítja, hogy a nővére lakásán vendégeskedett Zsolt, és egy összeszólalkozás után, önvédelemből szúrta meg többször áldozatát.
„Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 cm-es jóságos kis ember” – mondta az édesanya.
(Fotó: Youtube)