Elképesztő fordulat miatt kért azonnali segítséget a bíró a gyermekelhelyezési per során az egyik somogyi bíróságon. A tárgyalás során elszabadultak az indulatok, ezért a bíró az épületben tartózkodó alkalmazottakat riasztotta. Ezt követően a Fonyódi Járási Ügyészség hatósági eljárás csoportosan elkövetett megzavarása miatt emelt vádat az alperessel és három hozzátartozójával szemben.
A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint szülői felügyeleti jog gyakorlása, kapcsolattartás és a gyermektartásdíj-fizetés szabályozása miatt volt polgári peres eljárás egy nő és a volt élettársa között. Amikor a felek között vita alakult ki a közös gyermekek karácsonyi láthatása kapcsán, a tárgyalást vezető bíró a felperes anya mellett álló édesapját a hallgatóság közé ültette. Mindezt azért, hogy a további vitát elkerülje. Csakhogy a kedélyek nem csillapodtak, az alperes édesapja egy üdítőitalos palackkal többször fejbe ütötte az előtte helyet foglaló férfit.
Erre beszállt az alperes, majd annak rokonai is. Ököllel püfölték az áldozatukat, aki a felsőtestére mért ütésektől a padra esett. Az egyik támadó még lábon is rúgta.
A megtámadott férfi nem tudott védekezni a bántalmazással szemben, mert továbbra is a kezében tartotta egyik unokáját. A tárgyalást vezető bíró segítséget kért, ennek köszönhetően felhagytak a bántalmazással. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért az összes vádlottra.