Az Orbán Viktor kabinetje még tavaly júliusban a 11. alkotmánymódosítással döntött arról, hogy a két választást egyszerre tartják meg. A kormány szerint így 9-10 milliárd forinttal kerülnek kevesebbe a választások.
Mint kiderült, a következő európai parlamenti választásokat 2024. június 6. és 9. között tartják – legalább a svéd EU-ügyi miniszter levele alapján, amelyet a május végi választások megtartására vonatkozó javaslatáról írt.
Az indoklás: mivel a tagállamok nem tudtak egyhangú döntést hozni a választás időpontjáról, a jelenlegi uniós választási törvény alapértelmezésben június elejére teszi a választási napokat.
„Mint tudják, az uniós választási törvény rögzíti, hogy az időpontok megváltoztatásához a Tanács egyhangú döntése szükséges, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően. Mivel egyik alternatív időpont sem kapta meg a szükséges támogatást, az uniós választási törvényben meghatározott időpontok lesznek érvényesek” – közölte Roswall a levélben.
Mivel a magyar választási törvény szerint csak vasárnap lehet referendumot vagy választást tartani, így ezzel szinte biztos, hogy itthon 2024. június 9-én kell az urnákhoz járulni.