A beszámolók szerint négy holttest az út szélén feküdt, míg további tizenhatot egy elhagyatott járműben fedeztek fel. A lefejezett áldozatok közül többet a hídról lógattak le, ami a mexikói drogkartellek jól ismert megfélemlítési módszere. A vérengzés a mexikói Sinaloa állam fővárosában, Culiacánban tört ki.
Sinaloa államot hónapok óta belső viszályok sújtják: a hírhedt Sinaloa-kartell tagjai között dúl a harc. A konfliktus az Egyesült Államokban börtönbüntetését töltő egykori drogbáró, Joaquín „El Chapo” Guzmán fiai és egy riválisának követői között zajlik.
Mexikóban 2006 óta több mint 480 ezer ember vesztette életét a drogbandákhoz köthető erőszak miatt. A kormány akkoriban indította el vitatott hadjáratát a szervezett bűnözés ellen, melynek során a hadsereget is bevetették a drogkartellek felszámolására.
A mostani tömeggyilkosság is azt mutatja, hogy a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó erőszak továbbra is pusztító mértékű az ország részein.
(via)