ACNEWS

Brutális változások jöhetnek a budapesti parkolásban

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Jelentősen drágulhat a parkolás Erzsébetvárosban. A probléma, hogy több a várakozási engedély, mint a parkolóhelyek száma.
Hirdetés
Ad image

A VII. kerület polgármestere, Niebermüller Péter Facebookon jelentette be, hogy Erzsébetváros megtelt. „A kerületben jóval több a hivatalosan bejelentett autó, mint a parkolóhelyaz összes közterületünk 19-20 százalékán autó áll –, közben pedig minden erőfeszítésünk ellenére mindössze 6 százaléka a zöldfelületek aránya. A közterületeinket elfoglaló autók jelentős része szinte ingyen használja ezeket a tereket. Az önkormányzat pedig – legalábbis eddig – hatalmas összeggel támogatta ezt” – idézte a polgármestert az Infostart.

Niebermüller Péter elmondta, hogy 7203 parkolóhely van a kerületben. Azonban 9450 (az intézményekkel, cégekkel együtt 10814) lakossági várakozási engedély került kiadásra az idén. Ezt a két számot pedig muszáj lenne közelíteni egymáshoz. Mert egyszerűen nem fér el több autó. „A három vagy több gyermekes családok, a nyugdíjasok 50 százalékos, az egészségügyi dolgozók és a mozgásukban korlátozottak továbbra is teljes kedvezményre lesznek jogosultak. Az autósok tehát továbbra is részesülni fognak kedvezményben. Ugyanakkor a rendszer igazságosabbá válik, hiszen azok, akik többet használnak a közterületből, nagyobb összeggel járulnak hozzá a fenntartásához. Arról is fontos beszélni, hogy nemcsak a lakókat érinti a változtatás, hanem az intézményeket, cégeket is. Intézményenként 10 darab járműig 48 ezer forint. Minden további jármű esetében 150 ezer forint lesz a várakozási hozzájárulás díja az adminisztrációs díjon túl” – írta a benyújtott javaslatról Niedermüller Péter.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés