A Magyar Honvédség történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja épp végre a hódmezővásárhelyi 1. Gránátos Zászlóalj a Bakony szívében, a Központi Gyakorló- és Lőtéren. Az egy hónapos felkészülés során a honvédség először vonultat fel egy azon időben huszonegy darab Lynx KF–41 gyalogsági harcjárművet.
Sínen egy teljes hónapon át
A június 4-én záruló felkészülés azon túl, hogy fokozza az alakulat harcképességét, fontos lépés is a modern haditechnikai eszközök beérkezésével szükségessé vált szemléletmódváltozásban. Sőt, a kiképzési rendszer átalakításában is. A honvédelem.hu írása szerint kedden, az esti órákban indították útnak az egyenként 45 tonnás harcjárműveket. A mai napon pedig elérik a nullponti lő és gyakorlóteret.
„A katonák egy vasútmódszertani foglalkozás után kezdtek hozzá a járművek vasúti kocsira állítására és mivel a harcjárművek napszakkorlátosak, ezért a Lynxek már tegnap éjszaka kiérkeztek a vasútállomásra”
– mondta Nagy Zoltán törzszászlós a vármegyei lapnak. A honvéd törzszászlós kiemelte, sok az újonc katonájuk, vannak olyan kopasz nyakúak, akik számára ez az első vagy a második vasúti „berakás”.
„A harcjárművek vezetőinek a vasúti kocsikra álláskor nincs egyszerű dolguk, hiszen mindössze 1 centiméteres tűréssel dolgozunk, ami nagy pszichés megterhelést jelent az újonc katonáknak”
– tette hozzá a törzszászlós.
A Délmagyar írásából az is kiderült, hogy a fél kilométer hosszú, páncélozott Lynx gyalogsági harcjárművek mellett BTR–80-as lövészpáncélosokat és Leopard 2-es alvázra épült, 57 tonnás Buffalo harctéri műszaki mentő járműveket is szállító szerelvény súlya 2200 tonna.
A magyar Lynx
A Lynx jelenleg a legfejlettebb gyalogsági harcjármű. Kiváló hálózatkezelést, védelmet, mobilitást és tűzerőt kínál. Emellett a moduláris felépítésének köszönhetően sokféle feladatra konfigurálható. A harci járművek első rendszeresítője a Magyar Honvédség lett, az első harcjárművet 2022 végén adták át. Ezt még a németországi Unerlüssben rakták össze, és azóta folyamatosan érkeznek az újabb példányok, de immár magyar gyárból is juttatnak a honvédséghez.
A Rheinmetall Hungary Zrt. gyárát a Zala vármegyei Zalaegerszeg városában kezdték el építeni, 2020-ban. 2023-ban indult el a gyártás, majd egy évvel később gördült ki az első ott összeszerelt, „magyar” Lynx. A Magyar Honvédség 2029-re összesen 218 Lynx harcjárművet és az azokat támogató műszaki tankot állít szolgálatba. Ezáltal erősítve tovább hazánk védelmi képességeit. A Lynxek döntő többsége a Rheinmetall Hungary zalaegerszegi üzemében készül. A honvedelem.hu galériáján keresztül betekintést kaphat a katonai akcióról.
Sinen-a-Lynx-csorda (Fotók: honvédelem.hu / hmzrinyi.hu)