ACNEWS

Brutálisan megkínoztak egy elítéltet a pálhalmai börtönben

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A pálhalmai börtön zárkájában kínozták meg cellatársai B. Ferencet, akit kiskorú elleni szexuális erőszak miatt tartottak fogva.
Hirdetés
Ad image

B. Ferenc nem árulta el a raboknak, hogy miért került börtönbe. A cellatársai azonban valahonnan megtudták. A pedofilt ezek után móresre tanították.

Az incidenst K. János, egy súlyos testi sértésért elítélt rab kezdte, aki először fenyegette, majd brutálisan mellkason ütötte B. Ferencet, aki az ütéstől összeesett. A bántalmazáshoz három másik rab is csatlakozott, akik folyamatosan ütötték és rugdosták a férfit.

A pedofil Ferencet ezután arra kényszerítették, hogy a vécében térdeljen, majd egyik cellatársa a csajkájába vizelt, és arra utasította, hogy igya meg a vizeletet. Az elítéltek ezután a férfi ételét a vécébe öntötték, és arra kényszerítették, hogy onnan egye meg. A kínzás során még ágyi poloskákat és csótányokat is lenyelettek vele – írja az ATV.

A bántalmazás során, B. Ferenc életveszélyes sérüléseket szerzett, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette. A támadók az elején tagadták a történteket, de végül mindent bevallottak.

K. Jánost és társait, most életveszélyt okozó testi sértéssel, személyi szabadság megsértésével és kényszerítéssel vádolják.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!