ACNEWS

Brutálisan nagy pofonba szaladt bele Szilágyi Liliána

Nagy bajba került Liliána, becsületsértés, rágalmazás miatt áll a bíróság elé Fotó: ATV
Nagy bajba került Liliána, becsületsértés, rágalmazás miatt áll a bíróság elé Fotó: ATV
Ha zaklatta is az apja az úszónőt, az már elévült, a rendőrség lezárta a nyomozást. Liliána most becsületsértés miatt felel.
Hirdetés
Ad image

Liliána szinte esély nélkül áll a bíróság elé, ebből nincs ügyvéd, aki kirángathatná. Pedig amikor a fiatal lány hosszú-hosszú évek után a nyilvánosság elé állt, a fél ország szorított neki, hogy legyen ereje megvívni a harcot. ugyanis azt állította, hogy a saját apja többször is zaklatta, molesztálta őt. Ha így is történt, ez már nem derülhet ki. Ugyanis az ügy már elévült, az emiatt indult nyomozás bizonyíték hiányában lezárult.

Csakhogy Liliána édesapja rágalmazás és becsületsértés miatt beperelte a lányát. Itt a 27 éves úszónőnek kell bizonyítania, hogy amit mondott, állított az édesapjáról, az mind igaz. Ez viszont lehetetlennek tűnik. ,,Másfél tucat tanút kértünk beidézni a bizonyítási eljárás keretében. De egyelőre nincs még időpontja annak, hogy mikor folytatódhat az ügy” – nyilatkozta dr. Keviczki István ügyvéd, Liliána jogi képviselője a Bors napilapnak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!