A Pest vármegyei Nagygomboson kifüggesztették egy értesítést, hogy a faluban eladó fél hektáros telek, rajta két nyaralóépülettel. A földtörvény szerint 60 nap áll rendelkezésre, hogy élni lehessen az elővásárlási joggal. Egy férfi regisztrált földművesként ezzel rendelkezik, ezért beadta a pályázatát. Július végén jóváhagyták számára az adásvételt, a másik érdeklődőt – egy lőrinci nőt – pedig elutasították.
Az asszony ezen felbőszülve autóba vágta magát, és fiával együtt fenyegetőzött a vevő szüleinek házánál. Azt követelték, hogy lépjenek vissza a javukra. Meg is zsarolta az új tulajdonost, hogy ha nem teszi, amit mond, lebontja a telken lévő két nyaralót, majd a szülei házát is felgyújtják.
Nem, cicózott az asszony: két nappal később a nagygombosi nyaralók teljesen le voltak rombolva. A szemtanúk szerint egy nehézgép tette a földdel egyenlővé azokat. A Hatvani Rendőrkapitányság rongálás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – írta a Heves Vármegyei Hírportál.