Egy férfi röviddel azután, hogy nagy sebességgel közlekedve egy utánfutós jármű sofőrjével közlekedési vitába keveredett, előzést követően hirtelen állóra fékezett előtte. A megelőzött jármű sofőrje a kormányt félrerántva az ütközést elkerülte, de az utánfutója lekapcsolódott és az oldalára dőlt.
A vádirat szerint egy férfi – az ügy vádlottja – 2021. november 9-én kora délután derült időben, jó látási viszonyok között közlekedett Kiskunmajsa lakott területén kívül. Egy másik férfi – az ügy sértettje – a járművével az út mellett állt és a karjával lassító mozdulatokat tett, hogy a nagy sebességgel hajtó vádlottat lassabb tempóra késztesse. Ezen a vádlott felháborodott.
Röviddel a konfliktus után, az úton visszafelé haladva a vádlott felismerte az előtte közlekedő pótkocsis járműben a sértettet. Ezért miután megelőzte, hirtelen, indokolatlanul lefékezett előtte, hogy megleckéztesse. Az ütközés elkerülése érdekében a sértett félrerántotta a kormányt és az útpadkára lehaladva megelőzte az időközben állóra fékező vádlottat, majd az úttestre visszatérve, a baloldali sávba sodródott, miközben a pótkocsija lekapcsolódott és az oldalára dőlt. A járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. Látva a járművéből kiszálló sértettet, a vádlott megfordult és elhagyta a helyszínt.
A vádlott a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki azzal, hogy szándékosan megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csak a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása érdekében szabad csökkenteni.
Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a járművezetéstől is tiltsák el.