A gyilkosságért elítélt Burka Ferenc azt várja, nevét az az unokája mossa tisztára, akinek vallomása börtönbe juttatta őt.
Dührohamot kapott egy hete az újszentmargitai Burka Ferenc. Miután elolvasta az államtól kapott levelet, úgy eldobta azt, hogy azóta sem találja. Hiszen az állt benne, hogy miután az emberölés vádja alól tévesen felmentették, a kártérítésért kapott 20 millió forintot kamatos kamattal haladéktalanul vissza kell fizetnie.
„Ugyanezt a felszólítást megkapta a fiam is, tőle viszont 25 milliót és annak kamatait követeli az állam – panaszolta az AcNews-nak idősebb Burka.
2005-ben nagy port kavart a hír, hogy az emberölésért elsőfokon 9,5 évre elítélt Burka Ferencet és fiát, ifjabb Burka Ferencet bizonyíték híján, jogerősen ártatlannak találta a bíróság. Később a letartóztatásban töltött 6 évért idősebb Burkának 20, míg a fiának 25 millió forint kártérítést fizetett a magyar állam.
Nagy pénz volt ám ez akkor, mindkét Burka a falujában házat vásárolt belőle. A maradékból az apa kocsit, biciklit vett. Amíg tartott a pénz, jól élt belőle.
Aztán jött az újabb hír: akadt egy koronatanú, Ricsi, az idősebb Burka unokája. Akinek terhelő vallomása alapján újra elítélték a két férfit. Az ítélet szerint ugyanis a ház előtt álló unoka a nyitott ablakon át hallotta, amint apja és nagyapja a gyilkosságról beszélgetnek. Számára abból kiderült, hogy ők követték el azt.
„Augusztus végén szabadultam Sátoraljaújhelyről. Ahol közös zárkában ült a fiam, Feri és az unokám, Ricsi. Igen, a Ricsi. Akinek a vallomása miatt jogerősen a fiam és én rács mögé kerültem” – dohogott idősebb Burka.
„Néha a zárka előtt, a folyosón összefutottam Ricsivel. De nem szóltam neki egy szót sem. Ő már nem az unokám. Azok után, amit tett, nekünk nincs dolgunk egymással. De a fiammal volt néhány kellemetlen beszélgetésük. Feri örömmel megpofozta volna őt a gátlástalan hazugságáért, de nem akarta, hogy ezért újabb hónapokra, évekre ítéljék.”
De ki az a titokzatos unoka, akinek szavát a bíróság kész tényként kezelte? Annak ismeretében, hogy B. Richárd 18 évesen Németországban egy prostit futtatott, akit egy vita végén bedrogozva halálra késelt. Az orvosok 85 késszúrást találtak a tragikus sorsú lány holttestén.
A gyilkos unokát a német bíróság jogerősen 7,5 év szabadságvesztésre ítélte, két év után Magyarországra, Sátoraljaújhelyre hozták, hogy ott töltse le a büntetése hátralévő részét.
B. Richárd több hónapig egy zárkában raboskodott az apjával. Együtt jártak dolgozni a varrodába, ahol védőmaszkokat készítettek. Állítólag a fiú társai füle hallatára többször is bizonygatta, hogy a drogügyében nyomozó magyar hatóság vádalkut ajánlott fel neki, ha az apjára és nagyapjára terhelő vallomást tesz. Ő pedig magát menteni próbálta, ezért csak azt mondta, amit a hatóság hallani akart.
„A minisztérium levelében az szerepel, vizsgálják, hogyan tudják behajtani a tőlünk követelt milliókat – folytatta idősebb Burka Ferenc. – Csakhogy nincs semmim. Feri fiam a házát a gyerekeinek vette, mi pedig a feleségem és az én nevemen lévő közös otthont egy éve a lányomnak, Renátának ajándékoztuk. Mi itt csak haszonélvezők vagyunk” – magyarázta az AcNews-nak idősebb Burka.
„Már a biciklim sincs meg, rommá tört, amikor elütöttek, és a bringát a rendőrség bűnjelként lefoglalta. November óta nyugdíjas vagyok, dolgozni nem tudok, mert mióta elgázoltak, fáj a nyakam, nem emelhetek 5 kilónál többet. Na, meg a járás is nehezemre esik.”
Burka Ferenc most 65 éves. Összesen 9,5 évet ült börtönben. Mint mondja, ártatlanul. Ha az unokája kiszabadul, akkor perújrafelvételt szeretne. Ricsi újra koronatanú lehet, csak most éppen az apja, nagyapja ártatlanságát kéne bebizonyítania. Kérdés, lesz-e olyan bíróság, aki majd hisz neki?