ACNEWS

Busás haszon: lopják a sajtot Hollandiában

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A tolvajok egyre gyakrabban károsítják meg a holland tejtermelőket és sajtárusokat. A kár évente több mint 100 ezer eurót tesz ki - közölte Wim Meure-Buren, a holland tejtermelők szövetsége, a Boerderijzuivelbond elnöke.
Hirdetés
Ad image

Wim Meure-Buren televíziós nyilatkozatában – amelyet a Dutch News című angol nyelvű holland internetes portál szemlézett – elmondta: a holland sajt vonzó termékké vált a tolvajok számára, a sajtlopás az elmúlt néhány évben valódi problémává vált Hollandiában.

Tájékoztatása szerint 2022-ben a tolvajok 1600 kiló sajtot loptak el 21 ezer euró (mintegy 8,4 millió forint) értékben csak a hollandiai Noord Brabant régióban található Fijnaart tejgazdaságából. Egy egész kerek sajt akár 100-150 euróba is kerülhet – jegyezte meg.

A szövetség elnöke elmondta, hogy a sajtokat nyilvántartási számmal látják el, ezért nyomon követhetők. Példaként említette, hogy 2020-ban két tolvajt állítottak elő azért, mert 300 sajtot loptak el 40 ezer euró (mintegy 16 millió forint) értékben. A sajtokat a Marktplaats nevű holland aukciósoldalon kínálták eladásra. Ám a regisztrációs számoknak köszönhetően gyorsan megtalálták az elkövetőket.

A legutóbbi sajtlopás valamivel húsvét előtt történt Utrechtben, ahol Martijn van der Valk kiskereskedő üzletében üresen találta a sajtot és más tejterméket kínáló hűtőpultot. A kereskedő mintegy 20 ezer euró (közel 8 millió forint) értékű árut veszített el. Meure-Buren azt mondta, hogy az ellopott sajtok nagy valószínűséggel külföldön vannak. Ott azonban már nem lehet nyomon követni útjukat.

A sajtárusok számára a lopások „pénzügyi katasztrófát” jelentenek. Legalább egy évbe telik az áru újbóli biztosítása, az úgynevezett öreg sajtnak ugyanis legalább 12 hónapig kell érlelődnie. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés