A mesterséges intelligencia válasza szerint a megértéshez több nézőpontot is figyelembe kell venni: biológiai, evolúciós, filozófiai és történelmi szempontból is érdemes vizsgálni a kérdést. Biológiai és evolúciós nézőpontból a válasz viszonylag egyértelmű: a tojás volt előbb. A mai házityúk egy olyan madárfaj, amely a délkelet-ázsiai bankiva tyúkból fejlődött ki hosszú évezredek alatt.
Az evolúció egy fokozatos folyamat, ahol a genetikai változások – mutációk, természetes szelekció és génkeveredés révén – generációról generációra halmozódnak. Egy ponton egy olyan madár rakott tojást, amely még nem volt teljesen tyúk, de az abban fejlődő embrió – a megfelelő mutációk következtében – már genetikai értelemben az első valódi tyúknak tekinthető.
Ha viszont a tyúktojás kifejezés alatt kizárólag olyan tojást értünk, amit egy tyúk rakott, akkor azt mondhatnánk, a tyúknak kellett előbb lennie. Ha azt tekintjük tyúktojásnak, amelyet már egy tyúkembrió fejlődik – függetlenül attól, hogy a tojást egy másik madár rakta-e –, akkor a tojás volt előbb.
Ez a definíciós bizonytalanság az oka annak is, hogy a kérdés gyakran örök dilemmaként jelenik meg a gondolkodásban – írta a Geek Week.
A filozófiai megközelítés
Filozófiai szempontból ez a kérdés egy klasszikus oksági paradoxon, vagyis az ok és okozat viszonyával kapcsolatos problémára mutat rá. Arisztotelész már az ókorban próbált hasonló kérdésekre választ adni az első ok elméletével – vagyis azzal, hogy minden eseménynek kell legyen egy első, kiváltó oka.
Egyes filozófusok szerint a tyúk az első, mert ő az, aki aktívan létrehozza a tojást. Mások szerint viszont a tojás az első, mert az hordozza a potenciált az új élet létrejöttére. Ez a nézőpont nem ad egyértelmű választ, de segít mélyebben elgondolkodni az ok-okozat, a kezdet és a fejlődés fogalmain.
Kulturális és mai jelentősége
A „tyúk vagy a tojás” kérdés a kultúrában is fontos szerepet tölt be, gyakran használják olyan helyzetek metaforájaként, amikor nehéz megállapítani, mi volt az ok és mi az okozat. A különböző mitológiákban és vallásokban is feltűnik a tojás, mint az élet szimbóluma – például a hindu és a görög mitológiában a kozmikus tojásból születik az univerzum.
A brit kutatók véleménye
Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy 2010-ben brit kutatók a Sheffieldi és a Warwicki Egyetemről azt állították, hogy a tyúk volt előbb, mivel felfedezték, hogy egy ovokleidin-17 nevű fehérje, amely elengedhetetlen a tojáshéjának kialakulásához, kizárólag a tyúk szervezetében termelődik. Ez azonban vitatott érv, mivel nem veszi figyelembe azt, hogy ez a fehérje már a tyúkok elődeiben is jelen lehetett evolúciós szinten.