Csendesebb időkben a zsidó közösségi központnak otthont adó négyemeletes épület Lárnaka szívében a béke oázisa. Mostanában azonban az október 7-i Hamász-támadást követően az országból menekülők ezrei miatt válságos állapotba került.
A bázis folyosói és pihenőterei hemzsegnek az evakuáltaktól, akik közül néhányan fiatalok, néhányan idősek, de mindannyiukat összeköti a közös vágy, hogy vigaszt keressenek egy alig 40 perces repülőútra lévő szigeten.
„Naponta körülbelül 1000 ember érkezik” – mondta Arie Zeev Raskin, a sziget főrabbija.
„Már több mint 16 000 ember érkezett Ciprusra, hogy megnyugvást keressenek a szörnyű nap óta” – mondta a gázai iszlamista fegyveresek támadásáról, amelynek során 1200 ember halt meg, több mint 240-et ejtettek túszul.
„Vannak egyedülálló anyák, traumatizált gyerekek, emberek, akik nem tudnak megbirkózni a mindennap felrobbanó rakéták hangjával. Felajánlunk nekik mindent, amit csak tudunk, legyen az egy ágy, étel, átmeneti szállás.”
A konfliktus kirobbanása óta eltelt egy hónap alatt egyre több család érkezett Ciprusra, sokakat a megtorlástól való félelem sarkallt, miután az izraeli hadsereg kegyetlen ellentámadást indított a Hamász ellen Gázában – írja a Guardian.