A közismert rádiós már javában készül a Dancing with the Stars című műsorra, amelyben táncpartnere nemcsak a parketten, hanem az életben is a társa, Cooky ugyanis feleségével, Debórával méretteti meg magát.
Nem titok többé, hogy az ősszel induló szórakoztató műsor második szériájában a médiaszemélyiség és felesége is ott lesznek a 12 táncpár között.
Cooky a Ripostnak mondta el, hogy szorgalmasan készül a versenyre, ráadásul egyre kevesebbet mutat a mérleg nyelve, hiszen több kilótól szabadult meg az elmúlt hónapokban.
„Nyolc kilót fogytam, de nem a műsor kedvéért. Tény, hogy jókor dobtam le a felesleget, mert szükségem lesz a kondira, ha ősszel bírni akarom a műsorban a kiképzést. Rengeteg vizet iszom, mert a bőrömre is nagy gondot fordítok és a szervezetemnek is jót tesz” – mondta Cooky, aki eddig is táncolgatott otthon a feleségével, ám Debóra korábbi versenytáncosként annál jóval többet vár majd tőle.
Fotó: TV2
„A két gyermekünknek köszönhető, hogy mára rengeteg türelmem van. A férjemhez is bőven lesz, ha nehezére esne elsajátítani a lépéseket. Sokan azt hiszik, hogy a közös munka miatt lesz közöttünk feszültség, de én inkább az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. A férjem már most nagyon lelkiismeretes, mindent megtesz majd, hogy sokáig versenyben maradjunk ” – szögezte le Debóra, aki alig várja már, hogy férjével együtt legyenek a táncparkett ördögei.
Fotó: TV2