ACNEWS

Csányi Sándor: Soha többet nem vállalok ilyet

A Jászai-díjas, érdemes művészt mindkét vezető tévécsatorna több szuperprodukcióban is szívesen látta volna, ő mégsem vállalta el egyik szerepet sem.

Hirdetés
Ad image

A Jászai-díjas, érdemes művészt mindkét vezető tévécsatorna több szuperprodukcióban is szívesen látta volna, ő mégsem vállalta el egyik szerepet sem.

Csányi a Szavakon túl című műsorban vendégeskedett Kadarkai Endrénél, ahol bevallotta: rengeteg filmszerepre való felkérést visszautasított az utóbbi időben, ugyanis „jól lakott” a romantikus komédiákkal.

„Volt egy pont, amikor eldöntöttem, hogy én soha többet nem vállalok ilyet. Amikor az utolsót leforgattam, akkor jött még mondjuk hat felkérés, és mindegyikre azt mondtam, hogy nem! – mesélte Csányi. A színész bevallotta, hogy a Toxikomában örömmel vállalt volna szerepet, de a film rendezője, Herendi Gábor ehelyett egy minisorozat-ötlettel kereste meg.

Csányi Sándor a magánéletéről és kedvesével, Tenki Rékával való kapcsolatáról is megnyílt Kadarkainak. Elmondta, miért nem mond nyilvánosan jó dolgokat a színésznőről.

„Ha az ember nagyon sokat beszél arról, hogy ők milyen jól vannak, akkor hazamennek, és nem tudnak arról beszélni, hogy: Figyelj, fél éve nem feküdtünk le egymással! Akkor azt kéne elismerni, hogy mi hazudunk kifelé, és ezt az ember nem szívesen ismeri el, ezért hazudik otthon is” – filozofálgatott a színész, aki szerint ezek a kapcsolatok vezetnek a gyors válásokhoz.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!