2025. November 12.   |   Renátó napja

Hirdetés

Csecsemőrablás Budapesten – alapítványi dolgozónak adta ki magát az elkövető

Illusztráció: Fotó: Shutterstock
Illusztráció: Fotó: Shutterstock
Egy 31 éves nő, aki alapítványi munkatársnak adta ki magát, elrabolt egy csecsemőt egy VIII. kerületi otthonból.

Hirdetés

A rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján Baricska Norbert Tamás ezredes ismertette a nyomozás részleteit. A történet november 6-án kezdődött, amikor a nő – aki Renátaként mutatkozott be – megismerkedett a későbbi áldozat édesanyjával. Az elkövető azt állította, hogy egy alapítvány munkatársa, és különféle babaholmikat, valamint gyógyszertári utalványokat szeretne adományozni a családnak. Két nappal később, november 8-án délután, újra felkereste az anyát, és azt javasolta, hogy az adományok átvétele érdekében menjenek át egy másik helyszínre. Felajánlotta, hogy addig vigyáz a gyermekekre.

Az anya nagyjából húsz perc várakozás után gyanút fogott, és visszasietett otthonába – ekkor döbbenten tapasztalta, hogy a nő eltűnt a csecsemőjével. A lakásban maradt idősebb testvérek elmondása megerősítette a történteket, az anya pedig azonnal értesítette a rendőrséget – írja a Blikk.

Nem sokkal később a nőgyógyászati klinikáról is érkezett bejelentés: egy ismeretlen, vélhetően parókát viselő nő helyezett el egy újszülöttet a kihelyezett inkubátorban. A gyermek ruházata és a szemtanúk által adott személyleírás alapján gyorsan kiderült, hogy a két eset összefügg. A térfigyelő kamerák segítségével a hatóságok beazonosították az útvonalat, amelyen a nő taxival érkezett a klinikához.

A rendőrök másnap elfogták a gyanúsítottat, amikor újra kapcsolatba lépett az édesanyával, és találkozót beszéltek meg. A nő a kihallgatás során beismerte tettét és megbánást tanúsított. Szerencsére a csecsemő épségben került vissza a családjához.

A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető környezete is tudta róla: bár nagyon vágyott gyermekre, orvosi okokból nem lehetett sajátja. Az ezredes elmondása szerint a nő a rablás után úgy tett, mintha a kisbaba az övé lenne, de később lemondott róla, nem akarta magánál tartani.

A 31 éves nő ellen 18 év alatti személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás. A bűncselekmény akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető. Az elkövető egyelőre szabadlábon védekezik.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés