Levélben tett panaszt Ukrajna a Cseh Köztársaságnál. Erről a Handelsblatt című német lap számolt be.
„Ez minden tüzér rémálma: a gránát nem kilométerekre az ellenséges állásokban robban fel, hanem röviddel azután, hogy elhagyja a lövegcsövet. Pontosan ez történt a katonákkal Ukrajnában – tüzérségi gránátokkal, amelyek egy részét a cseh lőszerkezdeményezés keretében szállították” – írta a lap.
Az ukrán kormány augusztusban tájékoztatta a cseheket ezekről az esetekről. „A fent említett lőszerek harci alkalmazása során számos gránátrobbanás történt a torkolattól 20 és 60 méter közötti távolságban, ami a személyzet sérüléséhez és a tüzérségi rendszerek károsodásához vezetett” – olvasható az ukrán fél levelében.
Kijev szerint a hibás M515 és M51A5 gyújtószerkezetek, amelyeket a második világháború alatt fejlesztettek ki, felelősek a rossz lövedékek magas arányáért. Egy közel 35 000 tüzérségi lövedékből álló szállítmányban 0,05 százalékuk robbant fel idő előtt, vagyis minden 10 000 kilőtt lövedékből öt.
Augusztus végéig 15 ország járult hozzá a cseh kezdeményezéshez, amely az EU-n kívülről keres tüzérségi lőszert Ukrajna számára. Nemrég érkezett meg Ukrajnába az első, mintegy 50 ezer lőszert tartalmazó szállítmány. Csehország Hollandiával és Dániával működik együtt a kezdeményezésben.