Az Országos Rádiócsillagászati Obszervatórium szerint a Tejútrendszerben két csillag közötti átlagos távolság körülbelül 5 fényév, azaz 47 billió kilométer.
Az emberi szem azonban nem igazán látja ezt az átlagot. Az éjszakai égboltot csak a legfényesebb csillagok kétdimenziós pillanatképe látszik. Egy látható csillag valójában lehet, hogy két összekötött csillag. Egy csillagképben pedig az egyes csillagok sokkal távolabb lehetnek egymástól, mint amennyire látszanak.
„Soha ne bízzunk a csillagképekben – mondta Anna Rosen asztrofizikus, a San Diegó-i Állami Egyetem adjunktusa a Live Science-nek. – Ha két csillagot látsz egymás mellett az égbolton, az egy 2D-s vetület. Nem tudhatjuk, hogy valóban egymás mellett vannak-e.”
A csillagok közötti távolság jelentősen változik. A NASA szerint a Nap körülbelül 4,25 fényévre (40 billió kilométerre) van legközelebbi csillagszomszédjától, a Proxima Centauritól. A Proxima Centauri viszont egy csillagrendszer három csillagának egyike, és csak egy fényév ötödére van legközelebbi szomszédjától.
A Centauri rendszer azt mutatja, hogy a csillagok átlagos távolsága a galaxisban nem fest teljes képet a csillagok eloszlásáról, ami ráadásul idővel változik. „Ha közelebbről megnézzük, és a teleszkópokat a különböző fejlődési korú régiókra irányítjuk, akkor sokkal bonyolultabb a helyzet” – mondta Rosen.
A csillagok mozognak. Bár túl messze vagyunk ahhoz, hogy szemünkkel követni tudjuk a csillagok mozgását – ezért látjuk a csillagképeket -, ha elég sokáig élnénk, mégis megtehetnénk.
„Minden csillag nagyon statikusnak tűnik, de ha képesek lennénk évezredeken keresztül utazni, akkor valójában azt látnánk, hogy a csillagképek alakja lassan változik” – mondta Jos de Bruijne, az Európai Űrügynökség csillagásza a Live Science-nek.
A kutatók jelenlegi felfogása szerint a legtöbb csillag egymáshoz viszonylag közel, halmazokban születik, de idővel a térben fellépő külső hatások, például a galaxis általános gravitációs mezeje miatt a csillagok lassan szétszóródhatnak.
A Tejútrendszer erős gravitációs vonzása általában megakadályozza, hogy a csillagok túlságosan eltávolodjanak egymástól, és a mi galaxisunk nincs egyedül ebben a tekintetben. A Tejútrendszerben a csillagok közötti átlagos távolság – 5 fényév – más galaxisok csillagai közötti távolságra is jellemző. Néhány csillag azonban el tud sodródni a saját galaxisától és a csillagszomszédjaitól.
Azok a csillagok, amelyek elég nagy sebességre gyorsulnak fel, kiszabadulnak galaxisuk gravitációs vonzásából. A Tejútrendszerben ennek egyik mechanizmusa a galaxisunk szívében található gigantikus fekete lyuk. A Sagittarius A*-nak nevezett kozmikus óriás 4 milliószor akkora tömegű, mint a Nap. Ha egy csillag történetesen nagyon közel halad el ehhez a fekete lyukhoz, akkor nem nyeli el, hanem erősen felgyorsul. Egyfajta csúzli gyorsulást fog kapni a sebességében.
Azok a csillagok, amelyek a gyorsulásnak ezen vagy más módszerén mennek keresztül, lassan elhagyják a galaxist. Miután kikerülnek, egyedül sodródhatnak a galaxisok közötti hatalmas űrben, amely több millió fényévre is kiterjedhet.
