ACNEWS

Csirkezápor: itt osztanak ingyen baromfit és tápot

Csirke / Fotó: Shutterstock
Csirke / Fotó: Shutterstock
Volt rá már példa, hogy gyümölcsfákat, egynyári virágokat vagy vetőmagokat kaptak ingyen a szerencsés magyarok. Most azonban csirkével térhetnek haza.
Hirdetés
Ad image

Egy teherautónyi, egészen pontosan 900 csirkét osztanak szét egy somogyi kistelepülésen, Gigében. Az ingyen-csirke program annak köszönhető, hogy a kistelepülés sikeresen elnyerte a Családi Porta Program pályázatát legutóbb is. Ennek köszönhetően most csirkék tucatjaival mehettek haza a falubeliek. Összesen 26 család kapott előnevelt szárnyasokat, fejenként 35-öt. Ráadásul az állatok éhen se fognak veszni egy ideig, ugyanis két zsák táp is járt hozzájuk.

A Sonline elárulta, hogy a csirkék között volt búbos és kopasz nyakú is, de nem ez volt az első eset, hogy a falubeliek tyúkok tucatjaival térhettek haza.

Évek óta adunk be pályázatot a Családi Porta Programban, mely mellett idén önerőből két turnusban 60 falubeli családnak 2 ezer baromfit osztunk ki – mondta Bálint Ildikó, Gige polgármestere. Sőt, a csirkék mellett korábban gyümölcsfákat, egynyári virágokat és vetőmagokat is szétosztottak itt a program keretében. Ráadásul alig 1 hónap múlva újabb csirkezápor lesz Gigén: ekkor 1000 szárnyas talál majd új gazdára.

A programmal az önkormányzatnak az a célja, hogy újjáélesszék az állattatást és a kertészkedést a községben. Ennek hála pedig egyre több csirke rohangál Gige utcáin.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!