Csocsesz végre megmutatta a hölgyet, aki egy évvel felesége tragikus elvesztése után elrabolta a szívét.
Kiss Attila, ismertebb nevén Csocsesz bevallotta: felesége tragikus elvesztése után újra szerelmes. Social-felületein már szerelmével, Angélával közös képeken látható a mulatós zenész, s a Borsnak is megmutatta szíve választottját.
„Az az ember, akit szerettem, mindig is a szívemben él, de szeretetre és társra mindenkinek szüksége van. Nem kerestem társat és nem kapaszkodtam senkibe, egyszerűen csak hagytam magam sodródni az árral – árulta el a napilapnak Kiss Attila.
„Anginak köszönhetően az élet minden szép dolga felértékelődik. Az égiek kegyesek hozzám, és bár nem szeretném elkiabálni, de úgy érzem, találtam valakit, aki mellett önmagam lehetek. Köztünk nincsenek titkok, mindent megosztunk egymással” – lelkendezett a Borsnak Csocsesz.
Angéla egy televíziónál dolgozott, ennek köszönhetően ismerkedtek meg a nagy mulattatóval. Együtt dolgoztak, ami barátsággá, majd szerelemmé formálódott közöttük.