A tudósok szerint legalább 20 ibériai delfin megtanulta, hogy az idősebbeket lemásolva belerohanjon a hajókba amik aztán csúnyán megrongálódnak.
A valószínűtlen tengeri pusztítás bizarr jelenségét először 2020-ban észlelték, és azóta terjed az orkák között. Az alulról szétzúzott kis hajók kapitányai azonban nem szerepelnek az óriásragadozók étlapján, tehát a delfinek puszta szórakozásból csinálják az egészet.
Dr. Renaud de Stephanis tengervédelmi szakértő elmondta: „Ez csak egy játék. Ez nem bosszú a hajók ellen, ez nem az éghajlatváltozás, ez csak egy játék, és kész.”
Csapata kutatásának részeként műholdas nyomkövetőket ragasztottak néhány kardszárnyúra, ami segít a spanyol kormánynak abban, hogy a hajósokat tájékoztassa arról, hogyan kerülhetik el őket. A tengeri emlősök jelenlegi melegágya Portugália és Spanyolország partjai, valamint a keskeny Gibraltári-szoros, ahol tonhalra vadásznak – írja a DailyStar.
Dr. Renaud kifejtette: „A kormánylapát belsejében hab van, amely a vízbe került, és az orkák az orrukon lökdösték azt – mint egy játékot. Az volt az érzésem, hogy egymást edzik. Láttuk, hogy először a felnőtt delfin csinálta, majd figyelte, ahogy a két borjú, leutánozza őt. Ha azt akarjuk, hogy ez a viselkedés megszűnjön, akkor ki kell vonnunk a hajókat ebből a környezetükből.”