ACNEWS

Demjén Ferenc reméli, hogy 5 év múlva is kíváncsiak lesznek a rockra

Rózsi végre újfent színpadra állhat, és már alig várja, hogy találkozzon a közönségével.

Hirdetés
Ad image

Rózsi végre újfent színpadra állhat, és már alig várja, hogy találkozzon a közönségével.

Demjén nemrég a Blikknek adott interjút, ahol többek között arról beszélt, mennyire várja már, hogy újra koncertezzen és elmondta markáns véleményét arról, hogy mit gondol arról a zenéről, amit a mai fiatalok hallgatnak, hangot adott annak a félelmének is, hogy a rockzene sínyli majd meg az újhullámos zenék térhódítását.

„Tavaly augusztusban léptem legutóbb színpadra, aztán még volt egy raktárkoncert, de az inkább a műfajnak szánt nagyvonalú segítség volt – kezdte a lapnak a zenész legenda. – Úgy gondolom, addig nyomom a rockot, amíg színpadképes vagyok, amíg a testem engedi, hogy mikrofon mögé álljak, és énekeljek. Azzal biztatom magam, hogy a szív a legfontosabb izom, és nekem ez hála Istennek eddig tökéletesen működik” – mondta a Blikknek Demjén Ferenc, aki szeretné majd a nyolcvanadik szülinapját is a közönségével együtt ünnepelni, amennyiben akkor is fülekre talál a rockzene.

„Bár vannak félelmeim, hogy öt év múlva még kíváncsi lesz-e bárki is a rockra, az igazi zenére. És nem mindenhol a vállrángatós, hadarós, érthetetlen valamit hallgatják majd zene helyett” – fejtette ki a véleményét korunk zenei trendjéről a Szerelemvonat című dal előadója.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés