ACNEWS

Dévényi Tibor napokon belül megházasodik 

Tavaly év végén jelentette be az örömhírt Dévényi Tibor, miszerint feleségül veszi szerelmét, Beát. Napok kérdése, és hamarosan valóban egybekelnek.

Hirdetés
Ad image

Tavaly év végén jelentette be az örömhírt Dévényi Tibor, miszerint feleségül veszi szerelmét, Beát. Napok kérdése, és hamarosan valóban egybekelnek.

A legendás lemezlovas és szerelme már több mint tizenhárom éve együtt vannak, ez idő alatt pedig idejét látták már, hogy hivatalosan is összekössék életüket. Az egykori médiaszemélyiség tavaly jegyezte el szerelmét, idén pedig már gőzerővel készülnek a nagy napra.

„(…) De be kell vallanom, ebben a zavaros világban jó, ha van az ember mellett valaki, mint mellettem Bea. Egyszer valaki azt mondta nekem, azt kell elvenni feleségül, aki az utolsó pohár vizet hozza oda nekem. Ezt elmeséltem Beácskámnak, aki erre csillogó szemmel rögtön megkérdezte: Tibikém, nem vagy szomjas? Szóval igen, el szeretném venni feleségül Beát, de az én koromban senki ne számítson nagy lakodalomra” – nyilatkozta tavaly Dévényi Tibor a Blikknek.

A bejelentést követően sokáig hallgattak az esküvőről, így sokakban felmerült, hogy idén mégiscsak elhalasztják a nagy napot. A tévés azonban ezt azonnal megcáfolta, sőt, elmondása szerint már nem is kell sokat várni, hogy oltár elé vezesse kedvesét.

„Úgy csinálok, mint Colombo, nekem is mindig közbejön valami, de ez már nagyon előrehaladott, hiszen be vagyunk jelentkezve. Napok kérdése az esküvő” – erősítette meg legutóbb Dévényi a Storynak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!