Az egykori őrmester egy hónapig lesz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) lakója.
A rendőrnő azzal vádolta a kollégáit, hogy 2021. decemberében megerőszakolták, majd megfenyegették. Feljelentette őket, azonban mindezt bizonyítani nem tudta, így folytatódott a kálváriája. Ugyanis a Készenléti Rendőrség fegyelmi eljárást indított ellene, de előbb azt vizsgálják, hogy a rendőrnő kibújt a szolgálatteljesítési kötelezettsége alól. Az őrmester azóta leszerelt a rendőrségtől, de a rémálom számára még nem ért véget.
„Megjött a bevonulás ideje. 2023.03.07. IMEI.” Ezt az üzenetet írta a kollégáit erőszakkal vádoló Zsiga Katalin őrmester még januárban a Blikknek. Akit most egy hónap időtartamra a diliházba küldtek, hogy megállapítsák, van-e baja az elméjének. Hát, ha eddig nem is volt, most majd lesz – mondhatnák viccelődve, de ez az ügy egyáltalán nem vicces.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a széles körű nyomozás során kiderült: a rendőrnő minden állítása valótlan volt. A feljelentő szerint a vallomását többször módosította, az elmondottakat alátámasztani nem tudta, és ellentmondásokba keveredett.
Ráadásul bebizonyosodott, hogy a rendőrnő által megnevezett egyik megerőszakolója az állítólagos cselekmény idején onnan több száz kilométerre tartózkodott – írta az Index.