A Koton üzletek az Adventum által kezelt ingatlanokban kapnak helyet, és a tervek szerint 2024-ben kezdik meg működésüket. Az aláírásra Isztambulban került sor, ahol A. Bülent Sabuncu, a Koton vezérigazgatója és Bárány Kristóf, az Adventum Csoport alapító partnere is jelen voltak – közölte a cégcsoport.
A Koton tervei között szerepel 130-150 új üzlet megnyitása világszerte, elsősorban külföldön. Az első üzletek már 2024 utolsó negyedévében megnyílnak, melyek mindegyike bevásárlóközpontokban kap helyet, köztük három Budapesten. A vidéki városok közül Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron is lesznek Koton boltok. Az összesen több mint 6000 négyzetméternyi eladótérrel rendelkező üzletek közül a legnagyobb a Köki Bevásárlóközpontban lesz, amelyet mintegy 1000 négyzetméter alapterületen alakítanak ki – írja a Portfolio.
„A Koton Törökország egyik legnagyobb divatmárkája. Örömmel tölt el bennünket, hogy segíthetjük őket magyarországi terjeszkedésükben” – mondta Bárány Kristóf.