A mozdonyvezetők a fejüket fogják. Vonatfosztogató bűnbandák után indítottak hajtóvadászatot világszerte.
Manapság már szokatlan bűncselekményforma ütötte fel a fejét világszerte, bűnbandák után nyomoznak a német és az amerikai hatóságok.
Ezidáig több mint 60 személyt gyanúsítottak meg a bűncselekmény elkövetésével. Amint arról a Polsat News beszámolt, egyre inkább elszaporodott a tehervonatok kirablása Kalifornia és Arizona kietlen területein. A tolvajok felkapaszkodnak a szerelvényekre, elvágják a vezetékeket és megvárják, amíg a vonatok leállnak. Ezt követően pedig gyors és összehangolt akcióba kezdenek.
Az elmúlt években legalább tíz ilyen rablásra került sor, melyek során körülbelül kétmillió dollár értékben Nike márkájú sportcipőket, valamint értékes elektronikai eszközöket csentek el, majd tűntek el észrevétlenül a tolvajok. A helyszínt tudatosan választják, hiszen tisztában vannak vele, hogy az elhagyatott területeken a mozdonyvezetők nem tudnak ellenállni. Legfeljebb a hatóságokat értesítik, de mire azok a tetthelyre érnek, bottal üthetik a rablók nyomát.
Hasonlóan aggasztó a helyzet Németországban – írja a Maszol. A német hatóságok egy román bűnszervezet után indítottak hajtóvadászatot. A banda négy éve támad meg és lop el cigarettákat tehervonatokról. Az elkövetők a Lengyelországból Németországon keresztül Hollandiába tartó szerelvényeket vették célba és fosztogatták. Az okozott kárt 1 millió euróra becsülik a hatóságok.
„A csoport tagjai főleg éjszaka támadtak meg menet közben a tehervonatokat, amelyek adózatlan cigarettát tartalmazó konténereket szállítottak. A gyanúsítottak szerszámokkal felvágták a konténereket, kivették belőlük a cigarettát, és a vonat útvonalán eldobták. Ezután összeszedték és gépjárművekkel egy német állampolgárhoz szállították, aki a lopott árut rejtegette” – közölték.
Romániában és Németországban és Hollandiában is házkutatásokat tartottak, lefoglaltak több GPS-nyomkövetőt, videókamerát, adattároló eszközöket, egy drónt, valamint a bűncselekmények elkövetéséhez használt ruhaneműket és tárgyakat. A bűnbanda néhány tagját is sikerült azonosítani és elfogni..